Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
V. Igaz Mária: Énekes játékok az Ipoly környékéről
Kör =zárt vagy a játék folyamán összezáródó forma. Sor = egyenes vonalú forma. Oszlop — a tagok egymás mögött helyezkednek el. Egyes és páros oszlop lehet. Arcsor = a tagok egymás mellett helyezkednek el. Pár = két tag összetartozik. 3. Mozgás A felállás utáni helyzetváltoztatás módja, szereplőnként. Irány: az elmozdulás, haladás meghatározása. Pl. a kör irányában haladnak, a kör belseje felé lépnek, a sor az oszlop arcirányába halad, az arcsor arcirányba előre halad vagy oldalt lép, a pár változó irányban lépeget stb. Lépés: A lépések módja vagy tánclépés, szereplőnként. Pl. járás (egyszerű lépés), sétálás (nyújtott lépés), futás, szökdelés (egyik láb felemelve előre, másikon kis ugrás előre), galopp {oldalirányban ugrás-zárás). Csárdáslépés: oldalt, egyes, kettes egyirányban, csárdáslépés jobbra és balra (egyik láb kilép, másik mellé zár). Lippentő: lépés oldalt, másik láb kissé felemelve — visszazárás, közben derékhajlítás a lépés irányában. Forgás: a pár egymás körül futólépésben, kissé felemelt lábbal. Ridázás: egyik láb a másik előtt keresztben lép — a hátsó mögötte utána lép, a testsúly az első lábon stb. A tánclépések pontosabban is leírhatók, pl könnyedén, zökkenve, talpon, ujjbegyen stb. Sebesség: lassú, gyors (metronómmal), tempó (kottajelzés szerint). Gesztus, mimika : a mozgás különleges alkotórésze, kézmozdulatokat, ritkább lábmozgást, esetleg arcjátékot jelöl. Pl. В két karját vízszintesen széttárja, vagy: felemeli egyik lábát előre stb. 4. Cselekmény A játék menete, a szöveg tartalmának kifejezése a mozgások változtatásával, ezek sorrendje. Áll: szakaszokból, I. sz., II. sz.,... Többnyire az ének szövegének bizonyos helyénél következik új mozdulat. Pl. I. sz.: éneklés, II. sz.: név kimondásánál a megjelölt Kt megfordul a körben és újból összefogózva háttal befelé halad ezután. Csattanó: a cselekmény fordulata, többnyire az utolsó, amely a mozgás változásával a tartalom lényegét, célját fejezi ki. Pl. guggolás elesés nélkül, vagy: „...kapd el" pár választása táncra stb. Lehet versengés célja: a kergető elől bemenekülés a körbe. Ismétlés: jellemzően többszöri ismétléssel alakul ki a teljes játék (pl. Fogyó-gyarapodó) vagy alkalomszerűen ismétlik. Ha előtte vagy utána mindig bizonyos játék következik, sorozat alakulhat ki. Változat: a játék kisebb részletében, szakaszában jelentkezhet eltérés a különböző adatközlők szerint vagy községenként. Pl. I. sz.: I. vált. járó lépés, II. vált. futó lépés. 5. Körülmények A játékéletre vonatkozó megfigyelések, a játszók száma, neme, kora (egy faluban nagyjából egyformák ezek az adatok). A játék helye, alkalma, öltözet korosztályonként. 527