Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

I. Sándor Ildikó: Tüzelőberendezések változása a Börzsöny vidékén

füstjét a vízmelegítőbe, másikét a kemence vindófnijába vezették be. A konyhában kezdetben falitüszelen, majd csikósparhelton főztek, ennek füstjét szintén a kemencés vindófniba, annak ajtaja fölé vágott lyukon vezették ki. Ilyen, külön vízmelegítős vindófni kevés helyen volt a faluban. Az adatközlő emlékszik, hogy mikor ő Perőcsényből Vámosmikolára férjhez ment, a papnál pontosan ugyanilyent látott, de volt még néhány nagygazdának is. Később inkább csak egy vindófnit építettek. A vindófni általános elterjedése a gyűjtőterületen 1920—30 között zajlott. „Az 1910-es évek elején még újdonság volt" — mondták Vámosmikolán, a'hová pedig minden új dolog leghamarább eljutott. Akik ebben az időben új házat vagy házrészt építettek, azok vindófnival szerelték fel. De mint előző példánk mutatja, egy komplikáltabb, külön vízmelegítős formája már a századforduló éveiben ismert volt Vámosmikolán. Ipolytölgyesen, Ipolydamásdon, Kemencén „az első háború óta" (I. világháború) ismerik a vindófnit. Bernecebarátiban, Perőcsényben, Tésán még később, és csak kisebb mértékben terjedt el, itt tovább éltek a konyhai kemencék. Más vidéken gyakran előfordul, hogy a szobában levő kemence szétbontás után nem a konyhában, hanem az udvaron kerül újra megépítésre. Nyári konyhát építenek, abban állítják fel, vagy különállóan az udvaron, kis tetővel ellátva (37., 38. kép). Ezt a jelenséget az Ipoly mentén is megtaláljuk, de ritkábban és később következik be, mint máshol. Itt csak a vindófnik lebontása után, az 1930—40-es években kezdik a szabadba vagy nyári konyhába helyezni a kemencét, mely gyakran a vindófni formáját utánozza. 381 29. kép. Vindófni a melegkonyhában (Vámosmikola, F. 8948) 30. kép. Vindófni nyitott ajtókkal ((Vámosmikola, F. 8831)