Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Dóka Klára: Az Ipoly menti falvak történeti statisztikája (1550–1848)

Szántóterülettel az összes jobbágy és majdnem minden zsellér rendelkezett. Egyedül Börzsönyben volt nagy a szántó nélküli zsellérek száma. A szántó nagyobb része Damásdon és Letkésen a zsellérek, a többi községben a jobbágyok kezén volt. A szántók nagysága szempontjából a zsellérek és jobbágyok között nehéz meghúzni a határt. A két kategória elkülönülésében az állatállománynak és a származásnak is szerepe volt, nemcsak a szántónak. A zsellérbirtokhoz tartozó maximális szántó és a jobbágykézen levő minimális terület Bernecén, Letkésen egybeesett, Börzsönyben, Vámosmikolán, Perőcsényben, Tölgyesen a jobbágyszántó minimuma kevesebb volt, mint a zsellérkézen levő maximális menynyiség, és csak Damásdon, Kemencén, Barátiban voltak kisebbek a zsellérek szántói a jobbágyokénál. Az irtásokat minden településen a jobbágyok tartották kezükben, csak a kisebb rész volt a zselléréké. Damásd kivételével a rétek nagy részét szintén a jobbágyok birtokolták. A szőlő nagyobb része Damásdon, Letkésen, Börzsönyben a zsellérek birtokában volt. A zsellérszőlő maximális nagysága általában meghaladta a jobbágyok tulajdonában levő minimális területet. A jobbágyok és zsellérek kategóriái általában elmosódtak. A jobbágyokat a viszonylag nagyobb szántóterület és irtás jellemezte, míg a zsellérek főként szőlőművelésből éltek. Azonban a jobbágyok birtokjoga egyik területen sem volt kizárólagos. A szántó-, irtás-, rét-, szőlőterületek nagyság szerinti megoszlása nem változatos egy településen belül, inkább csak az egyes községek között voltak különbségek. A szántók általában kis terjedelműek, azok nagysága a 10 holdat ritkán haladta meg. A rétek még inkább szétaprózódtak, már az 5 kaszálós rét is kivételnek számított. A legtöbb jobbágy 1 kaszáló nagyságú réttel rendelkezett. Az irtásoknál a 2—4 hold volt az általános. A szőlő esetében nem volt felaprózódás, és nagyobb területek sem halmozódtak fel a meggazdagodott jobbágyok tulajdonában. Az 5 kapásnál nagyobb szőlőterület — Börzsöny kivételével — már ritkaságnak tekinthető, azonban kevesen voltak az 1 kapással rendelkező tulajdonosok is. Az 1715-ös összeírás idején az Ipoly menti községekben a török kiűzése utáni átalakulásnak, a gazdasági élet megindulásának lehetünk tanúi. A szántóterület még kevés volt, a nehezen megművelhető domboldalakat a lakosok nem szántották fel. Megőrizték azonban a török korban is meglevő szőlőbirtokaikat, és azokon jól értékesíthető bort termeltek. A községeken belül a differenciálódás csak mérsékelten haladt előre. Nemcsak nagy föld- és szőlőterületek nem halmozódták fel egyesek kezén, de a teljesen nincstelen zsellérek száma is alacsony volt. Itt csak a két legnépesebb település, Börzsöny és Kemence képezett kivételt. Börzsönyben 8 zsellér csak házzal rendelkezett, 27-nek pedig a házon kívül csak szőlője volt. Kemencén 7 nincstelen zsellér élt. Az 1715-ös összeírás eredményeivel az udvar nem volt megelégedve, ezért az összeírást 1720-ban megismételték. 1720-ban valamivel jobbak voltak az eredmények. Ez az összeírás a falvak társadalmi tagozódásáról sokkal színtelenebb képet nyújt. Nem tünteti fel az adózó családok jogállását, csak az összlétszámot, az irtásokat pedig a szántók és rétek közé sorolja. A vizsgált területen az adózó családok száma és a földterület egyaránt több az 1720-as összeírásban, mint az 1715-ösben. 23