Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor: Földművelés az Ipoly és a Börzsöny között

A répát, mákot, napraforgót kézzel pergették a sorhúzó gereblye kis árkába és kézzel is fedték be. Aki kézzel munkálta a krumplit, az sorhúzó nélkül vágta be, közel egymáshoz, a sorban levőkkel ellentetten, nem egymás mellé, hanem úgy, mint a lépés. Legfeljebb nevették, ha nagyon görbék lettek a sorok. Az utóbbi 15—20 évben (a kis házi kerteket kivéve, ahol nem fér el az állat) mindent géppel vetnek, amit csak lehet, és eke után ültetik a krumplit, a barázdába szórva. Héjat nagyon ritkán vagy sohasem vetnek, csak emlékeznek rá, hogy amikor kevés volt az ennivaló, az öregek krumplihéjat vetettek. Ipolytölgyesen a Kanadából hazajött Simon József vetette csak a krumpli héját. A krumplit a font jegyében kell ültetni, mert akkor a krumplik is fontosak lesznek (Ipolytölgyes). A zöldségtermesztés, a kofálkodás elterjedésével egyidőben (1930-as évek) krumplit is kezdtek csirkáztatni szinte minden faluban.

109 Fiikasban, rossz ládában csírázott és kapával vágott fészekbe tették bele óvatosan, hogy le ne törjön a csirfcája. Krumpliültetéskor a föld végén egymást földhöz vágták, hogy jó nagy krumplik teremjenek.

110 A tököt férfinak kellett ültetni, mert akkor nagy és sok lesz a termés.

111 Mások a fészekre ráfordították a kast az ültetés végén és ráültek: „ekkora tökeink legyenek e!" (Vámosmikola). A háború előtt az uborkának is nagy divatja volt. „A századik napon kellett ültenti, hogy sok száz legyen. A hal jegyében volt jó vetni, mert akkor annyi és olyan apró lesz az uborka, mint amennyi hal van az Ipóba."

112 Az ültetni való málnatöveket (mellékhajtásokat) novemberben a tisztogatáskor szedik ki, kis gyökérrel, rövidre visszametszett szárral. Kapával vagy ásó mögött ültetik jól megszántott földbe. 1—2 szálat dugnak egymás mellé 8— 10 cm mélyre. Tavaszra kihajt és még az évben megmutatja a termését, de rendes termő csak a harmadik évben lesz.

113 Növényápolás (termesztési módok) A parasztember a tudása és a hagyományok szerint óvta, ápolta a termést. Ehhez a munkához a kultikus cselekedetek éppen úgy hozzá tartoztak, mint a tényleges munka. A termés legnagyobb veszedelme a jégeső volt. Ha sötét jégfelhők jöttek, harangoztak, hogy szétoszlassák őket. Ha már esett, a fejszét élével felfelé tették az eresz (isztri) csurgójába, hogy elálljon a jég. Az eresz alá, a padlásra szentelt barkát tűztek, mindenfajta, a házra, gazdaságra leselkedő baj ellen, főleg azonban villámcsapás ellen. A házba nem volt szabad behozni a barkát, mert akkor sok lett a légy és a féreg. Az időről leginkább a pásztorok tudtak jósolni. Vámosmikolán volt egy Blasko nevű juhász, két-három napra előre meg tudta mondani, milyen idő lesz. Szent Márkkor (ápr. 25.) körmenet megy a határba, a legelső búzaföldhöz, ahol a pap megszenteli a földet és négyfelé a határt. A zászlókon búzakoszorú van, az asszonyok az imakönyvbe tesznek egy búzasássát (22. kép). A gabonaféléket nem nagyon gondozták. A kapások elterjedése előtt a parasztembereknek volt ideje szerszámokat készíteni, a ház körül munkálkodni aratásig. A veteményét mindenki szemmel tartotta. A határban járva figyelték a vetések fejlődését. Az őszieket, ha enyhe tél volt és vastagon nőttek, a juhokkal megtipratták. Volt olyan eset, hogy a hosszú, gyenge őszben nagyra nőtt 175