Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor: Földművelés az Ipoly és a Börzsöny között

tást milyen módon végzik. A gazt leszántják vagy alászántják, a barázdába szórt krumplit beszántják, a tarlót felszántják, a répát, burgonyát kiszántják, a porhanyós földet csak lebuktatják. Ha a munkát befejezte, úgy mondják, megszántotta a földet, a szomszéd földjét pedig néha eZszáníották. A földön egy fordulót kerülőnek neveztek, ami mértékegység is volt, mert a gazda általában tudta, hogy melyik darab földje hány kerülős. A földek a dűlőutakra merőlegesen, hosszan nyúltak el. A szántás mindig a föld hosszában történt, még a lejtők esetében is. A nagyobb gazdák, akiknek 5—10 holdja is volt egy táblában, néha megszántották keresztbe is. A szántás minősége függött a mélységétől és szélességétől is. Ősszel mélyen és szélesen szántottak. Vető alá mindig sekélyen és nagyon apró /ogatásokkal, hogy ne legyenek mély vakbarázdák, egyenletes legyen (azonos mélységbe kerüljön) a kézzel vetett mag és szép legyen a vetés. A jó gazda mindig kisfogatósokkal szántott és nem hagyott elevent (csíkot) a barázdák alatt. Szántani csak kellő nedvességtartalom mellett lehetett eredményesen. Ha nagyon nedves a föld, szalonnás, ha száraz, hantos lett a szántás. A nagyon hantos szántást kapafokkal, fejszefokkal is törték, különösen a meredekebb oldalakon azok a gazdák, akik kímélték a marhájukat, vagy nem volt módjukban, hogy állattal újra megdolgozzák a területet. Ha repedezett a föld (nyáron mindjárt a szántás után), megboronálták. Ha ez nem volt elég a rögtöréshez, akkor jó nehéz hengerrel mentek rá. A tanulatlan állatot (különösen a barázdolásnál — első kezdő szántás a föld közepén vagy szélén) balról vezetni szokták, hogy egyenes legyen a barázda. Egyéb esetben csak hátulról irányítják a lovakat gyeplővel, az ökröt, tehenet szavakkal, ostorral. A legelésző marhára drótból vagy kenderből font kast, hálót tettek (88. kép). A szántás befejeztével a föld két szélét egy-két sor szélesen beszegik ott, ahol az eke kijárt a földből, hogy szép, megmunkált legyen az egész tábla. Egy ekéhez általában két vasat (laposvas, ekevas) használtak azért, hogy amíg a kovács az egyiket élezi, a másikkal dolgozni lehessen. A kovács jelet (csillag, X, +, betűt vagy más formát) ütött bele vésővel, hogy össze ne cserélődjön. Az élezést a földterület arányában meghatározott mennyiségű gabonáért végezte a kovács. Az ekevasat szántás közben vagy a kerülők végén ö'sztó'fcével tisztították meg, ami a gerendő mellé volt tűzve (10. kép). Az ekének a használaton kívüli helye a szekérszínben, pajtában, kazal oldalában volt. Ha kellett, javították, de nem nagyon gondozták. A faekék kerekeit egy-egy szántóidényben, a vasekékét egy-két évben kenték meg. A borona a földmunkák fontos és régi szerszáma. A gabonatermesztő nyomásos gazdálkodásban az ekén és a szekéren kívül más, jelentősebb nagy szer21. kép. Madárijesztő (műanyagból, íPerőcsény, F. 12 008) 148