Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor: Földművelés az Ipoly és a Börzsöny között

(1. kép). A mai állapotot feltüntető térképre pillantva megállapíthatjuk, hogy a földművelő és erdőmunka, a szőlőgazdálkodás egy üzemen belül volt megtalálható. A határba lenyúló fás részekkel állandóan viaskodtak. Minden háznál megtalálható az irtás fontos szerszáma, a csákán (23. kép), az őszi, de főleg tavaszi munkák fontos szerszáma, amivel kiverik a (kökény-, vadrózsa-, galagonya-, fűz-, bodza- stb.) bokrokat, hajtásokat a mezsgyékről, a földek végéről.

33 A pallag szó is az egykori irtás emlékét őrzi, amelyet valamikor kitisztítottak, de újra elvadult, műveletlen maradt. Főleg nagyon sok szőlő vált paliaggá, agacsossá (akácossá) a filoxéra után. A szomszédos gazdák földjeit mezsgye választotta el, amelyet mindig szántottak. Szokolyán a szőlők közti barázdát tusának nevezik.

34 A „rendes határban" nem neveltek gazt — mondták a füves mezsgyére vonatkozó kérdéseinkre. Határkő is csak az urasági (grófi) és a papföldeket, esetleg a 30—50 holdas nagygazdák földjeit jelezte. A nagy tagban elváló grófi földeknél szélesen hagyott mezsgye is volt. A határbeli utakat a község tartotta rendben; a tagosítást követően az úgynevezett úrbéresség, amely az erdőt is kezelte. Tavasszal és aratás előtt minden dűlőben javították az utakat. A községi bíró beosztotta és kidoboltatta, vagy úrbéres tisztviselő rendezte, hogy hova mennyi ember kell. Ki ekét vitt fogattal, ki gyalogmunkával (csákán, kapa, ásó, lapát) dolgozott. Ahol kikopott az út, beszántották, vízmosásokat helyreigazították, bokrokat kiirtották. Ekkor tisztították ki a vízfolyásokat, forrásokat is, ahol a delelők pihentek, mezőn járók vizet merítettek. 6. kép. Sach-eke — félfaeke (repr. 1916-ból, Vámosmikola, F. 9051) A dűlőúton való szekerezésnek nem volt rendje. Mindenki használhatta, kisebb hibákat a földje végén kijavította. Mindig a téri kocsikat engedték előre. Figyeltek, és ahol lehetett, félreálltak, egymásnak nem akasztottak lőcsöt még a haragosok sem. A határt (a termést) a falu szélén a házakhoz tartozó kerítés védte, hogy az udvarról az állatok ki ne bitangoljanak a mezőre, önálló, zárt kerítés nem övezte a falut, ki-ki maga vigyázott arra, hogy a telke vége kerítve legyen. Leggyakrabban a karók közt fonott gallyal, esetleg kórókerítéssel (2. kép) védekeztek. Szokolyán a falu szélén (kertajja) levő kerítéseiknek gyep a neve, amelyen fonott kapuk és hácskó (átlépő) is volt szekérnek, embernek egyaránt 136