Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera: Perőcsény és Vámosmikola állattartása

alakul és megszilárdul a falu társadalmán belül az „örökös gazdaréteg". Az ennél kisebb telekkel bírók egy részének sikerül a gazdák közé kapaszkodni, nagyobb részük azonban zsellérsorban reked, ipari munkássá, mezőgazdasági cseléddé válik. Az úrbéri per, a földesúri birtoktestek elkülönítése és a tagosítás létrehozza és egyben meg is merevíti azokat a kereteket, amelyeken belül a falu gazdálkodása folyik egészen a második világháborúig. Körülbelül a századfordulóra sikerül a gazdálkodást az újonnan kialakult keretekhez idomítani, felhasználva az új technikai vívmányokat, megőrizve a régi termelési tapasztalat számos elemét. 11. kép. A perőcs'ényi juhászház akollal és pincével Ebben az időben községeinkben a gazdák és zsellérek aránya nagyjából megfelel az 1828. évinek, de a zsellérek utódainak, a földnélkülieknek gazdasági helyzete rosszabbodott. Adatközlőink egybehangzó véleménye szerint a zselléreknek a takarmány hiánya miatt ekkor már szinte semmi lehetősége sem volt a jószágnevelésre. Az 1935. évi földbirtokstatisztika szerint a községek lakosságának 40—45 százaléka egy hold szántónál kevesebbet birtokolt, 30—37 százalék 1—5 holdon, 28—15 százalék pedig 5—50 holdon gazdálkodott. A két utóbbi rétegben a birtokok zöme a kategória alsó határához állt közelebb. Mikolán a tagosítás után 4 tagban kapták meg a gazdák a földet, ebből három vetőszántás, a negyedik ugar volt. A művelhető határ legnagyobb része szántó volt, rét csak a Kengyeles nevű határrészben az Ipoly kiöntései által fenyegetett területen volt. Ez a rész az első világháború után Csehszlovákiához 105