Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera: Perőcsény és Vámosmikola állattartása

csoportra oszlik — mint Mikolán —, azzal a különbséggel, hogy csak a gazdák egyharmada féltelkes (10 pozsonyi mérős földdel, 2 kaszás réttel rendelkező), kétharmadának negyed telke (5 pozsonyi mérős föld szántó, 1 kaszás rét) van. Perőcsényben elenyésző az igásjószággal nem rendelkező jobbágy gazdaságok száma. Mikclához hasonlóan 6 zsellérháztartásban található igásjószág, viszont itt jóval kevesebb az állattartó zsellércsalád. Az állatállomány kétharmada (kb. 66%-a) a jobbágygazdaságok egyharmadában halmozódott fel. A juh- és sertés­állomány mennyiségét vizsgálva kitűnik, hogy Perőcsényben mind a két állat­fajtából többet tartottak. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy a juhtar­tásnak, mint a paraszti üzem egyik ágazatának, jövedelemforrásának Mikolán nagyobb a jelentősége. Ugyanis Mikolán az állatállomány 80%-a a juhtartó gazdaságok 70%-ában található, Perőcsényben pedig az állomány 63%-át birto­kolja a gazdaságok 80%-a. Másképpen kifejezve: Mikolán csak néhány gazda­ságban van ötnél kevesebb juh, ezzel szemben Perőcsényben a gazdaságok túl­nyomó többsége ötnél kevesebb juhot tart. Mikolán az uradalmi juhászaton kí­vül még két községi juhász is működik. 14 A sertéstartás fontossága Perőcsényben nagyobb a kedvezőbb természeti feltételek következtében. Nagy vonalakban összevetve a két község állatállományát, megállapíthatjuk; annak ellenére, hogy Mikolán az állatlétszám jóval kisebb, mint Perőcsényben, egy-egy jobbágy gazdaságra kb. azonos mennyiségű nagyjószág jut. Lényeges különbség azonban, hogy Mikolán az állatállomány eloszlása jóval egyenetle­nebb, mint Perőcsényben — ennek következtében több a piacra vihető, a gazda­ság fenntartásához nem feltétlenül szükséges jószág. Ezenkívül Mikolán több a — valószínűleg piaci eladásra szánt — állatot tartó zsellércsalád. Ezek a gazda­ságok lehetnek azok, amelyek részt vesznek a Fényes Elek által említett, meg­9. kép. Keserűtúrós döböny -* 101 8. kép. Száradó sajtok

Next

/
Thumbnails
Contents