Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

vizes volt a gúnyám, attól kezdve beteges is lettem." Hét évig húzta, az ott szerzett betegséget, amiben meg is halt. Sorec-köznél volt a boszorkányos keresztút, ott aztán folyt a bújócska! Közlekedtek a boszorkák egymás ellen! A monda szerint ők is versenyben csinálták dolgaikat. Állítólag voltak közöttük is tevékenyebbek és ügyesebbek. Egymást is gyűlölték. Fel lehetett ismerni őket, úgy mondják, hogy a szemük nem volt tisztafényű. Nem is mertek az emberek szemébe nézni, még ha vele beszéltek, akkor sem. Tehénrontáshoz, tejhaszon elvivéshez fűződik sok furcsa história. Pl. tehéntrágyát át tudtak túróvá formálni. Édesapám mesélte, hogy hallotta egy barátjától, hogy mikor kisgyermek volt, az ökrök előtt járt. Elmentek fuvarba egy családhoz fát hordani. Ebédhez hívták őket, el is fogadták a meghívást. Egy tálból evett mindenki, éppen túróstésztát. Ebéd alatt bejött egy ismeretlen asszony sírva. Kiabáláshoz fogott és a kosárból kidobott egy csomagot. — „Itt van ni, ezt a túrót vettem kendtől az aszódi piacon tegnap. Nem lehet megenni, mit adott maga nekem?" így kiabált a háziasszonynak. Átkozódott, kérte vissza a pénzét. Mutatta apáméknak is a túrót, bizony az fekete trágya volt. Én, mint gyermek odanéztem, sajnáltam azt a szegény asszonyt. Ügy elment az étvágyunk nekünk is! — „Maga razsbáló boszorka, adja vissza a pénzem, egye meg a túróját." Apám felállt az asztaltól, nekem is intett és kimentünk, nem hallgattuk tovább őket. Szelepcsényi Pista bácsi mesélte apámnak, hogy tőle tiltották a feleségét. Mivel mégis feleségül vette, így akartak rajta bosszút állni: Egy éjszaka, nem is tudta hány óra lehetett, valaki beköszön az ablakon: — „Pista sógor, itthon vagy, alszol? — Szóltam: itthon. — Gyere ki! Leugrok az ágyról, húzok valamit a lábamra. Szépen sütött a holdvilág, lámpa sem kellett. Kinyitom a pitarajtóm, de a sarampóm még el volt reteszelve, azon nem léptem ki. Majd összeestem ijedtemben, ahogy látom, hogy egy szürke ló áll a pitarom előtt. Sarló alakú lábai vannak, tüzes kantárja. Hirtelen bevágtam az ajtóm és visszamentem remegve az ágyamba. Ordított odaki : — »Szerencséd, hogy át nem lépted a küszöböd.« Az a vénasszony volt, aki nem tudott behálózni." Ezek a boszorkák mindig állatok bőrébe bújtak és úgy postorkodtak, tervezték gonosz tetteiket. Nagymamám is panaszkodott, hogy nincs a tehénnek teje, olyan üres a tőgye. Fájdítja is, ha fejni akarja és ha mossa le vízzel, úgy rúg. Sovány, csak a szőre nő, úgy vesz el nap-nap után. Szólt a legényfiainak: — „Figyeljetek, nem valami állat éli ki?" Hozzáláttak a megfigyelésnek. Egyszer elcsíptek egy csúnya macskát, aki szopta a tehén tőgyeit. Mindenki ütleg után nyúlt és zavarni, sőt agyonütni akarták a csúnya állatot. Sikerült is a villát beleszúrni, összeverték és kihajították a szomszéd tárgyadombjára. De mit hallani, egy pár nap múlva ! — hogy a közeli szomszédasszony nagy betegen fekszik, keze, lába, oldala összetörve, senkit nem enged a szobájába. Erős szúrások, sebek vannak a testén. Bele is halt. Ö volt hát a boszorka, macska képiben. Hogy ezek mennyire felelnek meg a valóságnak, én azt nem vitatom. De mindig ezekről meséltek a régi idős emberek. Ezek a történetek, a régi öregek meséi is hozzájárultak a magam világa alakulásához. Boszorkák versengése Tehénrontás A boszorka bosszúja Boszorka macska képiben