Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

gyón jól érzem magam." Ö is megölelt, sírtunk mind a ketten. Isten áldjon fiam!, — de már a hideg veríték verte. Feljajdultam, visszafektettem a párnájára, kirohantam a férjemért, kiáltottam: Imre gyere gyorsan! Meghal apám! ö is rohant. De apám már csak a kezével intett háromszor, mosolyogva, mint aki járműre száll és utazik. — Férjem nem engedte, hogy felsírjam őt. Még egyet sem rándult többé az én örökké mozgó drága édesapám. Nagyon üressé vált az életem, amikor a temetések végéhez értem. Sehol nem találtam helyem. Soha nyugodt nem voltam. Addig éjjel-nappal kellett őrködni felettük. Nem bírtam beilleszkedni egy olyan életformába, hogy este lefekszik valaki és reggelig nyugodtan pihen. Mindezeket (és a sokból csak keveset) azért írtam ide, hogy lássák milyen is volt az életem a sok bánat és kevés öröm között. Nem is tudom, hogy mi lett volna velem, ha a balatonfüredi Ma- A füredi képek rina Szálló nagy képei nem izgattak volna tovább? Hiszen azt még megérte édesapám, hogy az elkészítése végett felkerestek a tervezőmérnökök. Ezt abban a lakásban festegettem, ahol ő volt. Sokat gyönyörködött benne. Még a kép zsűrizését is megérte. A Marina Szálló képei, egy nagy fordulat volt életemben. Az 1966. szeptember havi Űj írás с folyóiratban megjelent egy cikk rólam gyermekrajzaimmal. Pontosan 10 évre a „Népművészet mestere" kitüntetésem után, október végén egy kedves, őszies délután a galgamácsai tanácselnök kíséretével meglátogattak a Középület Tervező Vállalat mérnökei. Igen meglepett ez a váratlan vendégcsoport. Nem mintha az elsők lettek volna, hiszen naponta fordulnak meg nálunk ismeretlen érdeklődők. Azonnal az Űj írás folyóiratot vették elő, melyben rajzaimra céloztak. Nagy elismeréssel voltak minden tekintettel. Még emlékezni is nagyon jó rá. Munkám iránti elismerések közül ez volt a legszebb. Alig bírtam felfogni a meglepetéstől a nagy szándékot. A gyermeki álmok valóra válnak! Rajzolni másnak! Ilyen méretekben! Hiszen a rajz csak kedvtelés nálam! Ingyen adtam a rajzaim mindenkinek, csak azért, hogy mások is szeressék! Most meg azzal kezdik, hogy természetesen mindent értékében fedeznek. Nem hittem a fülemnek és a szememnek. Mire megértettem, és valóságként tárult ki minden, filmszerűen jöttek elibém a kétségbeesések okozói. Nemmel válaszoltam. Férjem ekkor újra betegeskedett a lábával, elég súlyosan. Nagyon meg kellett kapaszkodnunk Etelkámmal, aki ekkor fejezte be a középiskoláit, amikor a szerződés megkötése lett volna. Ez is egyik visszahúzó ok volt részemről, hogy elfogadjam. Ö felsőbb iskolába szeretett volna menni. Vegyészetire. Gyógyszerész szeretett volna lenni. A férjem beteg, ha ő elmegy, én mit kezdhetek ilyen nagy munkával? Ezért is határoztam úgy, hogy nem fogadom el. Etikém döntött: „Ezt meg kell csinálni Édes! Te annyira szereted és értékeled a rajzolást. Én is segítek, amit csak tudok. Egy évet halasztok, később kezdem az iskolát. Elmegyek az ikladi Műszergyárba dolgozni. Délután idehaza vagyok, megfőzök, takarítok, meg amit lehet mindent, csak fogadd el! Idéztem a rosszindulatúakat. Mi lesz velem, ha föllázad az irigység? Mindenre megnyugtatás volt a válasz. A két fő39