Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

viseletünket. Visszajöttek azért hozzánk, férjhez mentek a mácsai legényekhez, és nagyon rangos, szorgos, becsületes családi élet mellett ma is élnek még közülük. ii. TÁPLÁLKOZÁS Amellik menyecskének jó anyósa volt, az aranyat ért, úgy ál- Az anyósok dotta a menye! — de az ritka volt. Enni sok menyecske hazajárt az édesanyjához. Azon tudtak spórolni, a hason. Menyecskének nem jó lenni, Mert keveset adnak enni, Kevés, kevés jaj de nagyon kevés, Az a kicsi rántott leves. Mindenki panasszal emlékezett a fiatalasszony korára és az anyósra. Enni nem kaptak, ki volt osztva minden. Gyerekek voltak bőven, még a kenyérből is osztva kaptak. Akkor nem volt ennyi kenyérhulladék. Még a haját is felvetették velünk, ha leesett, és megcsókoltatták. Ezt én is így tettem gyermekkoromban. Ma meg kenyérrel van terítve minden helyiség, ahol étkeznek az emberek. A cigányok meg a koldusok kenyérért könyörögtek. Ma meg akármilyent meg sem esznek. Egymás után jöttek a gyerekek, hét—tíz. Vankó édesszülétől hallottam, hogy nem is minden menyecske siratta meg a gyermekét, ha meghalt. Az elsőszülöttek általában meghaltak. „Az vót a szerencse, hogy akkor nem vótak tejetlen menyecskék. Minden anyának annyi teje vót, hogy kettőt is kitartott volna. Pedig mink csak rántottlevest ettünk. Azt is már harmadnap magunknak kellett elkészíteni, szülés után. Most meg az egykéket se tuggyátok anyatejjel felnevelni." így vetette fel a dédike. „Vinnünk kellett magunkkal a határba őket, mert szoptatni kellett. Három évig is szoptattuk őket, ha nem harapott nagyon. A kocsisaroglyába volt felkötve egy fűzfakosár, abba helyeztük el őket. Vittük a nagyobbikat, hogy ringassa ott, a kosárban, ha sír. Cumika még akkor nem volt. Egy tiszta gyolcsba kötöttek kenyeret cukorral, azt szopikálták a picik. Amelyik édesanyának nem volt kire hagyni őket, és több apró gyermeke volt, akik sírtak, nem volt álom a szemükön, mákhajat főztek teának, azt itatták velük. Aludtak tőle. így tudta szegény asszony elvégezni a dolgát. Több családnál volt, hogy az anyósnak is született kicsije, meg a menyecskének is. Egyszerre feküdtek gyerekágyat. Féltették kicsijüket mindenütt a rosszindulatú embertől. Addig Gyermeknevelés ki sem mentek az útra, míg az avatás meg nem történt. Keresztelésig meg igen-igen csak rózsafüzérrel kötötték át a pólyát, illetve az átkötés alá fűzték a rózsafüzért. Hajdú Julis néni ott lakott a szemben levő házban Vankó Mihály vejénél, ő mondogatta édesanyámnak: „Örzse, ha gyermeket szülsz, támazd be az ajtót este, amikor aludni mentek, tollsöprűvel, amelikkel a gyúrótáblát söpröd. Meg egy használatlan tollsöprűvel kotord meg a cselesznyeket, azt is támaszd oda, 255