Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

10. lány: Én csak olyan legényhez fogok menni, A bajusza fülét fogja elérni, Pörge bajsza csókos ajkát, sej, haj díszítse, Feleségét két karjában ölelje. Fiú: Tizenegyedik lánya vagy anyádnak, Feleségül kérnélek meg magamnak. (Ez már menne, csak az anyja nem adja.) 11. lány: Én nem bánom, te kis legény, ha szeretsz, Ügy akarod, az oltárhoz is vihetsz, Minden vágyam csak az vót, hogy asszony lehessek, Még az ősszel én is férhez mehessek. Anya: Fiú: 12. lány: Édes fiam ezt a lányom nem adom, Ügy gondoltam, hogy magamnak megtartom, Tizenkét szép lányt neveltem, sej a hazának, Ezt az egyet megtartom én magamnak. Tizenkettedik lánya vagy anyádnak, Feleségül megkérlek én magamnak. Megfogadtam, soha férjhez nem megyek, A legénynek soha, soha nem hiszek, Mert a legény mindent ígér, sej, haj hiteget, Ha megnősül mégis más asszonyt szeret. Fiú: Most azután megkaptam a magamét, Minden legény gondolja meg hová mén, Ne higgyen a lányok édesanyjának, anyjának, Mert ennyi sok kosarat kap magának. A szegény gyerek megjárta, csúnyán kikosarazták. A végén egy sem ment hozzá. Elkeseredett. Ha humoros fickó volt, jól meg tudta játszani. Furcsa arckifejezéssel minden kérés után. A sok csúnya elutasítás után végigénekli az egész éneket: Mikor én még tizenkét éves voltam, Már én akkor házasodni akartam, Tizenkét szép lánya volt egy anyának, Valamennyit megkérettem magamnak, Az egyiknek kicsi voltam, az vót baj, A másiknak szőke voltam, az vót baj, 250