Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

seit nekik. Apám engem a háztól kiadni nem akart, tanulás céljából, se férjhez. De azért, hogy én szépen szórakozzam mindent elkövetett. Ha a múzeumba felmentem Pestre — vittem rajzokat amikor megrendelték —, ő befogott a kocsiba. 12 km-re volt Veresegyháza, odavitt az állomásra. A megbeszélt időben jött is értem vagy már ott várt a vonatnál. Sokszor bekísért. De énfelettem nem nyugodott még úgy le a nap, hogy jóságukról meg ne emlékezzem. Megesküdtünk Majd megtörtént az a nagy nap, hogy férjhez mentem. Amikor Imre leszerelt, megesküdtünk. Édesapám nagy lakodalmat rendezett, de ő nem volt vidám. Nagyon sírt egész nap, hogy elmegyek. Drága édesanyám tartotta hősként magát a gyöngeségben. Ö boldog volt. Tudta, hogy Imre jó férj lesz. Ö is úgy tanácsolta: — „csak mennyéi fijam te oda, néked sokkal jobb lesz ott. Tudod, apádat csak te érted meg, de akkor az uraddal is meg kell értetned. Ö különös természet, abból nem enged, amit elgondol. Jobb lesz távolról jóba, mint közelről rosszba." — Hej, de okos bölcs tanács! így is történt. Imre vállalt minden gondot, terhet, munkát, csak jöjjek hozzájuk. Akkor már nem mondta, hogy „nem leszek a szeretőd", — mint kisgyermek korában. Náluk is férjhez ment két lány édesanya nélkül. Apósom ötvenöt éves volt. A háború is megviselte, meg az özvegység, három gyerekkel. 8 hold földje volt néki. Édesapámnak 12 hold. Ö már a hetvenedik évnél tartott, de apám erőben sok-sok ötven évest túlszárnyalt. Szegény anyámnak igen kellettem volna segítségnek, na meg ő is nekem! összevontuk a földeket és dolgoztunk, ahogy tudtunk. Rengeteget dolgoztunk. Édesapám földjét felébe. Imre szántott, vetett, aratott. Két ház kutyája volt. Nem is jó rágondolni. De mit volt mit tenni? Édesapám kikötötte, hogy csak úgy ad ki a háztól, ö nem akart arról az életszínvonalról lemondani, amit fiatalságától élvezett. „Hegyen-völgyön lakodalom; az a miénk, amit megeszünk és megiszunk, a fejünk alá nem vihetünk semmit." Igen ám, csak az nem röpül be az ablakon! Ha nékem nincsen ez a tehetségem, hogy a mezőgazdasági munka mellett rajzolni, hímezni is tudok, ezt éjszaka, időben elkészítem és utána értékesítem, vagy egy kiállításon díjat nyerjek, nem is tudom mi lett volna velünk! 1941-ben esküdtünk, és a negyvenes háború már börrögött körülöttünk. Még addig a szüleink is sokszor be-besegítettek a munkába. Utói is értük magunkat egy kicsit anyagilag. Az volt a szerencse, hogy a férjem behívója csak 1944 őszén jött. Legalább addig is vitte a nehezebb végét a sok munkának! Édesapámnak volt félhold szőleje. Ö abban dolgozott, de a nehezebb munkába is segített. Katonai behívó Jött a behívó 44 augusztusában. Rettenetes napok jöttek mindnyájunkra. Rengeteg állatot tartottunk a földek végett. Kellett a trágya. Na meg a gazdaság fenntartására szükség volt az állatokra. De ez mind tönkrement a front átvonulásakor. Nagyon nehéz volt, amikor a férjem elment katonának. A folyamerőknél szolgált a Dunán. Rengeteget dolgoztam! Apósomat elvitték forspontba. Egyedül voltam. Sok menekülő járt a faluban, meg német és magyar katonák. A legforgalmasabb helyen laktunk. Arról jobb nem is beszélni, hogy 22