Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)
egymáshoz, és elmesélték a fonóban történt esteli dolgokat, az öreg szülők szintén az ő élményeiket. A fonás, sodrás mellett sokat lehetett beszélgetni. Ügy haladt a munka, oda sem figyelt, csak amikor befejezte. Amit kiszedtek a kócgugyelából és eldobáltak, azt fluckának hívták. Szálakenderből nem kellett eldobni semmit, azt teljesen fel lehetett dolgozni, de a kóc az igen görcsös volt. Édesanyám megnézte az orsót, ha valahol fonni voltam. — „Menynyi fonál van az orsódon? mutasd!" Ha keveselte: — „hol a kócod? Csak ez lett belőle?" — kérdezé — „vagy elköpködted az egészet?" Bizony, volt olyan lány is, aki a tűzbe dobta a fonnivalót, ha megunta a fonást, és játszott utána. Szent Mihály napja igen nevezetes nap volt, szeptember 29-én »zent Mihály ünneplik. Ezen a napon mondták fel a szolgálatot a cselédségnek. U J vlla S Vagy ha a cseléd feladta a szolgálatot, ezen a napon jelentette be gazdájának. Féltek is szegény családapák, akiknek szívügyük volt családjuk jobbléte. Ezért az a Szent Mihály nap nagyon félelmetes nap volt. Ha felmondták neki a szolgálatot, mérföldeket vándorolt bottal a kezében, tarisznyájával a nyakában, egyik urasági tanyától a másikig, négy-öt község határán át. Kereste azt az uraságot, aki esetleg többet fizet valamivel. Vagy olyan helyet nézett, ahol a tanya közelebb van a faluhoz, üzlethez vagy az iskolához, a gyerekek végett. Ezen a napon jött be a falusi kanász is a legelőről. Szent György napján kihajtott, Szent Mihály napján visszajött. Szent Mihály, Szent Mihály, az úr szent angyala, De sokat szenved a szegény, ő láthatja, Vándorol, költözik, sehol nem becsülik, Uraság pusztáján, mint ebet üldözikJön a mindenszentek, szerződik a cseléd, Veszi a gúnyáját szegény bojtár legény, Aláírta nevét kemény esztendőre, Ha el nem bocsájtják idő nap előtte. Mindenszentek napján kellett a cselédeknek, pásztoroknak a szerződést aláírni. Újesztendő reggelére már a munkát megkezdték. Két karácsony között jött-ment a szekér, alulról felfele, felülről lefele, megpakolva elnyűtt bútorokkal. Az ágynemű batyukba kötve, a kocsi teteje tele gyerekekkel. Szegények megfagyva dideregtek a kocsi tetején. Az a hét a vándorok hete volt. Mint a menekülők, úgy néztek ki. Kutyájuk a kocsi után futott, egy pár baromfi a ketrecben a kocsi tetején, azok is meglapultak. Tél közepén kellett útnak indulni, amikor minden ember boldog, ha a meleg otthonában csöndesen pihenhet. Szomorú emlék ez, pedig de sokan ebbe születtek és búcsút is ezzel a szomorú lehetőséggel vettek az élettől. Mindenszentekkel kapcsolatban megemlítem azt is, hogy a mi községünk nem volt gazdag község, de a szegényt szerette. Voltak zsugori szívűek, de annál több jószívű ember. Mindenszentek után, 229
