Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

meggyúrták benne, hogy szép fehér legyen a fonál. Utána lúgzóba rakták. A lúgzót — amely egy fahordó volt — ráhelyezték a lúgzó lábára, alátették a teknőt, amibe csorgott a lúg. A tetejére egy hamvast terítettek, arra két-három szakajtó hamut rostáltak. A hamut addig valami edényben tárolták, és lúgzás esetén onnan rostálták a ruhák tetejére. A lúgzót odahelyezték, ahol az üstház állt. Amikor forrt a víz, onnan öntözték a hamura. A lúgozó alján luk volt, melyet zsúppal dugtak fel. Ezt azért tették, hogy a lúg lassabban csorogjon az alatta levő teknőbe. Állandóan forrt a víz, folyton öntözték fel a forró vizet. Ami lecsorgott a teknőbe, az a hamus lúg, azt öntötték vissza a katlanba. Addig öntözték, míg olyan forró víz nem jött le a fonalról alul, hogy a keze nem állta. Akkor feldugták a fadugót a zsúp helyére. A lúgzóhordót letakarták poiyussal és abban a forró lúgban állt reggelig a fonál azért, hogy a párában még keljen egy kicsit. Majd elindultak a Galgában kimosni. A férfiak elmentek előre, beverni a jeget, mert ez a tél közepén volt. Karácsonyig meg kellett fonni a kendert minden rendes háznál. Többen karácsonyra ki is mosták már. Ha nem karácsonyig, akkor januárban. Csonttá fagyott a ruha rajtunk, ahogy mostunk télen a patakban. Hosszú deszkát áttettek a patakon és a két végére állva mostuk sukkal a fonalat. De a többi vászonruhákat is így. A férfiak hordták puttonyban le a fonalat és vissza a tisztát. Sokat kellett rázni a fonalat, hogy tisztuljon. Csavarni kettőnek kellett. Akinél feltekeredett a fonál, annak bölcsőt jelentett. A lányok iparkodtak a hamus hamvast legelőbb kimosni, mert akkor a bálban ő járta az első táncot. Délre ki kellett mindent mosni. Az a lány nem ment férjhez, aki délután sújkolta a fonalát, a ruháját, Csontkeményre fagyott a fonál. Egy hétig tartotta a fagy keménységét, majd mikor a szél kifújta belőle, nagyon szép fehér lett. Amikor megszáradt, leszedték a rúdról és gombolyították. Ami- Gombolyítás lyen a fonálköteg hossza, olyan hosszú két lécet dolgoztak össze, hogy keresztet alkosson. A négy végére lukakat fúrtak, abba négy fácskát dugtak, amit különböző formákkal díszítettek, faragtak. Erre felrakták a fonalat. Ezt az eszközt gombolyítónak hívták. Volt, amelynek három lába volt, és egy szögön forgott, amely a három láb tartójához volt ütve. A másik formájúnál pedig egy rönköcskébe volt a nagy szög helyezve. Faszög is megfelelt arra a célra, amelyen forgott a két keresztlécecske. Erről gombolyították. Gombolyítani a jóravaló férfiak is szoktak esténként. Néha „lovat vetettek rajta", amikor motolláztak. Az megállította a gombolyítást. A ló azt jelenti, hogy nem figyelt oda az illető és keresztet dobott az orsójával a motollán, vagyis eltévesztette. Ez egy kis gondot okozott, míg kigobozták az egyenes útját a fonálszálaknak. Bújtatni nem volt szabad, mert ha egyszer bújtatták, végig összegabalyodott. (A bújtatás az, amikor a szál megakad, és a gombolyagot átbújtatjuk rajta, mert így könynyebben képzeljük a haladást.) Gombolyítás után következik a fonal vetése a vetőfán. A vető- Felvetés fát a szoba közepén állították fel. A gerendára volt egy szíjból egy csat szegelve. Ebbe dugták a vetőfa egyik végét, a másik vége pedig a földön forgott, esetleg egy téglán vagy egy fán, amelyen luk 223