Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

gin volt. Négy ágy hamvas fonalas, 2 derékalj terítő pamutos. Ezt a gyerekszülésnél használták. 10 db vászontörülköző, három szőttes abrosz, és még 6 db szakajtóruha. Szoknyát sokat kapott. Posztószoknyája is volt; szivárványos posztó, zöldsíkos posztó, kék, apró virágú posztó. Bordó posztó volt a menyasszonyi szoknyája. Neki már volt trincikéje, selyemszál, fekete pupi selyem, fekete körte virágú bársony. Fehér szatin trincikében volt menyasszony, féketőselyem, kosaras virágú trincike volt a nagy ünneplője. A trincikéket nem úgy szabták mint mi. Testhezállóak voltak és derékig értek. Három ficht tettek bele, egyet hátra, kettőt pedig oldalra. Saját anyagából készülit a ficli, csak piros posztóval pléhelték. Ezért fodros volt, mint a bujka- Vékonyabb anyaggal bélelték. Ezt a divatot Szelepcsényiné hozta a faluba saját ötletével. Több lánya volt, ezért kezdte velük a divatot. így árulta őket. Szép lányok voltak különben; pedig úgy tartja a közmondás, hogy a ,,Jó húsnak nem kell cígér". Nagyanyjától örökölt ő is szamárszőr szoknyát, zöld színben. Vatmoj szövet is volt három színben; pirosban, kékben és zöldben. Nagyböjti szoknya volt: fekete selyem síkos, fekete zabos, fekete szatin. Négy festőt is kapott; lángkéket pöttyekkel, ekevirágú sötétkéket, sárga virágú feketét, zöld patkóvirágút, kék alapon. 14 ünneplő szoknyát kapott. Kimenője is volt vagy 5 db, meg munkába amit viselt, az is vagy öt. Mindig mondogatta, hogy ha neki ennyi sok ruhája nem lett volna, nem is tudja mit tett volna. Húsz évig ő csak a sublótból szedte ki. Még a gyerekeknek is alakított át. Ö nem volt szegény lány, de őt is a nagyanyja staférungozta ki- Az még varratlant is rakott a ládába. Öt nagyon kiállították. Három bujkát is kapott. Mind a három díszes posztó volt. Ködmöne is volt. Nyárikája kettő. Sok fejkendőt kapott. Köznapra vagy 8 db-ot, ünnepre szintén annyit, sőt még könnyűbársonyt és festőkendőt is; sárga babosat, ropogós festőt, pirosat, kék széllel és olajos kendőt. Az ünneplők vett selymek voltak: százvirágú gyári hímzéses, kék, lángszín, fekete, zöld, selyem, nagy rózsás, fekete, magából, rózsás, kék szélű atlasz, és fekete, piros koszorúval, végül 2 db slingelt fejkendő. Nagyon kedvelt volt még édesanyám idejében egyfajta nyakravaló kendő, a csárdás kendő. Ez piros alapú volt, festett koszorúval. Szép zöld levelek között erősen dominált a sárga és a fehér virág. A piros rózsák sötétebbek voltak, mint az alap. Még énrám is rám kötte többször. Ök ezt éjféli misére, szilveszteri hálaadásra, háromkirályok napján, farsang vasárnapján és májusi litániákon viselték. Édesanyám nyakravaló kendői is sokszínűek voltak. Piros szatin, kék szatin, fekete szatin, zöld kázsmér és lila kázsmér. Gyönyörű, színes koszorúkkal voltak díszítve. Kötényt is kapott vagy tízet. Teriiént, selymet, három selyem szálat, négy festőt. Ünnepre még négyet. Köznapra féketője is volt vagy hat, meg egy aranycsipkés piros dabas szalaggal, meg fekete dabassal is. Hat párnát kapott, két dunnát, egy derékaljat. Rózsaszín kázsmér ágyterítője volt, fodrosra varrva. Még ma is megvan. Ágyhuzata piros szatinból volt, szatyinggal fűzős, nem gonmbolással voltak készítve. Két pár csizmát is ka213