Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

92. kritizálták ám az asszonyok, hogy milyen a menyasszony, szép, vagy csúnya? Szépen van-e rárakva a koszorú? Az egyik szerint ez rakta szebben, a másik szerint amaz. A kis koszorú rozmaringból volt, arra pedig aranyport raktak, mint a legénybokrétákra vagy az aranyalmákra. Alsó fehérszoknya 4—5 volt, vagy pedig három bő fehér, egy kék, egy rózsaszín. A színesek kanavászonyból voltak. Keményre volt vasalva az alja és apróra ráncolva. A felső szoknya lila posztó volt Azaz erős rózsaszín, inkább püspöklila. Hozzá fehér gyolcskötény, apróra ráncolva. Azzal volt körülborítva a szoknya. Fehér selyemblúz — nálunk trincikének hívták és hívják is. Fehér slingelt vállkendő, amit mi nyakravaló kendőnek nevezünk. Régen csizmában volt ünnepélyesebb az esküvő, az én időmben cipőben. Mindezt „szét kellett szedni" éjfél után és a menyasszonyt menyecskének kellett öltöztetni. Az új asszony fej fésülése hasonló a nagylányokéhoz. Elöl ketté volt választva, a fejtetőn fültől fülig keresztbe fogva. A hátsó rész lófarokba felkötve. Az első két részt befonták. A fül irányában kezdődött a csavarás a többi hajat kis coffba fonták és mind a két fonás felett hátul keresztbe kötték a lófarokra. Majd a lófarkot három szalaggal befonták. Előbb felköttek három ág vékony szalagot. Háromfelé vették a hajat és mindegyiket külön-külön becsavarták a hajjal együtt. Majd ismét három ág szalagot méteres hosszba rákötöttek és a becsavart első három részt belefonták ebbe a szalagba- Ezt azért 20&