Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

magas bért. Ez mind a menyasszony javára ment. Ahány férfi nem sajnálta a pénzt, annyival táncolt a menyasszony. Vacsora A tánc vacsoráig tartott. A szakácsnők, kisegítők beterítettek és rigmusok azalatt, míg a többi mulatott. A menyasszony, vőlegény az első asztalhoz, a tükör alá helyezkedett. Az volt a násznagy asztala is, mellette kapott helyet a kísérő nyoszolyólány is, ő szolgálta a jegyeseket. Mikor a többiek, a násznép is elhelyezkedett az asztalhoz, kezdődött a vacsora. Bejött a vőfény nagy panasszal: Türelmet kérek kedves vendégsereg, Konyhából a szakácsnők mind elszédelegtek, Nincs mit hozzak enni, üres minden fazék, Főzök egy kis krumplit, legalább azt hoznék. Elrohan. így viccel velük, de a cigány zenél a vendégek énekelnek: Huncut a gazda, Nem néz a csapra, Csak a szép asszonyra, Huncut a vendég, Minek iszik mindig, Nem tudja mi elég. Vőfény : Visszajöttem ismét, hogy elmondjam mindezt, Kész lesz a vacsora, feltettem a levest, Főszakácsnét többé ne is várják vissza, Szomszéd gazdával elment, ott van a pecóba. A többi cseléd elment, elfutott keresni, Huncut a nevem, ha valaki megleli, Maguk se mondják el, meg ne tudja senki, Mert akkor nekem jaj, enni sem hoz senki. Újból elfut, veszekednek rá — „ne dumálj, ha beülletté', enni hozz inkább"! — Ki mit tud, azt mond néki. Űjból énekhez fognak, míg meg nem érkezik: Itt a finom leves, nem volt igaz semmi, Én véletlen nem a konyhába köttem ki, Itt egy mellékhelység, szép menyecske kacsint, Hogy a térde felett a lábába hasít, Próbáltam megnézni, de úgy süti a kezem, Vegyék el már tőlem, mert mindjárt elejtem. Nagy nevetés tör ki, utána elkezdik a vacsorát. Több legény jön segíteni az ételek behordásához. A menyasszony is egy keveset enged a tányérjába tenni. Sokat nem lehet, mert olvassák az ablakon a nézők, hány kanállal eszik és kiabálják be. — Annyi gyereke lesz, ahány kanál levest eszik menyasszonykorában. Na meg azért is megszólják, hogy nagyétkű szegény. 200