Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Elindul a vőlegény, viszi a menyasszonyát nagy ribillióval. Amikor haladnak az úton, ugyanúgy kiabálnak, énekelnek, mint az esküvői menet alatt. Vannak huncut menyecskék, akik olyanokat mondanak, hogy a kutya sem enné meg, mert megveszne tőle, pl. : Üvegajtó, fakilincs, Vőlegénynek farka nincs! Álljunk meg az út közepén, Hadd hugyozzon a vőlegény! Ezalatt énekelték: Rozmaringot megcsípte a hideg dér, Meghalok babám a szép szerelmedért, Nem lesz nyugta a szívem fájdalmának, Még menye nem leszek az anyósomnak. Rozmaringnak sűrű, apró levele, Irigyemnek ragadjon le a nyelve, Irigyemnek nem kívánok soha egyebet, Sose lássa meg a csillagos eget. Nincs én nékem jobb tanyám, Mint a babám udvarán, Leterítem a subám, Odavárom a rózsám. Három akó borom van, Mind a három csapon van, Olyan édes, mint a méz, Ki kit szeret, arra néz. Sej lagzi, lagzi, lagzi, lagzi lakodalom, Nálunk is lesz, de sej, haj ha én azt akarom, Levágatom de sej, haj a rozmaring erdőt, Sej verje meg az Isten a hűtlen szeretőt. Sej liba, liba, liba sárga lábú liba, Hivatalos vagyok sej, haj a lagziba, Mit ér nékem de sej, haj olyan lakodalom, Sej, kibe kedves babám maga a menyasszony. Szagos a rozmaring, Szagos a rozmaring, Földre hajlik az ága, Gyere kisangyalom, Gyere kisangyalom, Üljél az árnyékába. 197