Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

hogy sok eső esetén be ne ázzon és meg ne rothadjon, amíg haza nem kerül. Még le is kötötték a petrencét. Belőle sodortak kötelet — egyik húzta, a másik sodorta — amit átdobtak a tetején. Másik felén besodorták, így bebiztosították, hogy a szél nem döntötte szét, és eső esetén nem ázott be. Még gallyakat is szúrtak bele, hogy erősebben álljon. Ledűlött, ledűlött a szénaboglya teteje, Gólyamadár sej, haj fészket rakott belőle, Megállott a mocsár a boglyának a tövében, Nem is találok én szeretőt csak jövőre. A nóta azért szól így, mert ügyetlen, gyáva legény nem tud boglyát rakni. Én sokat dolgoztam a réten, mert édesapámnak napszámosok kaszáltak, ami sokba került- Én, ha csak gereblyéztem és forgattam, az is sokat tett, azt sem kellett másnak csinálni. Szénahordás Rakott szekéren nagyon szerettem ülni. Kicsit féltem, hogy felborul, de azért élveztem is. Beláttam mindenki udvarába, mert magas volt a szénásszekér. Egész karavánok sorakoztak egymás után. De amikor megjelent az égen a felhő, volt ám kétségbeesés! Nagyon féltem a csattogástól. Rohantak a szénáskocsik, hogy be ne ázzanak, az még a félben állott kazalnak sem tett jót. „Akkor jó a kazalba rakott széna, ha tűző napot rakták bele", — így tárták az öregek. Jó illatú széna, több abrak. De ha penész került közé az a kehet nevelte, megköhögősödtek tőle az állatok. Kazalrakáshoz is gyakorlat kellett, mert akinek nem volt érzése hozzá, alig fejezte be, már fel is borult és kezdhette elölről. A kazalnak jól tele kellett taposni a közepét, szarvakat csavartak a szélére, jó nagy villákkal. Édesapám a szarvak csavarásához falástosan kérte a szénát. Az a falást, amikor jól össze van lapulva a széna, többet lehet szúrni a villára. Jó erős kezű férfi képes egy szarvat felvetni egyszerre. A szarvat megcsavarják és úgy helyezik a kazal szélére és a két végére. A lent állóktól kérdi a kazlas — „Jó áll, kijjebb vagy bejjebb tegyem?" Amikor készen van a kazal, beborítják szalmaréteggel, azt pedig lefogatják poloznákkal. A polozna kétméteres, vékony faág. Drótot vagy szalmakötelet kötnek a végére és ráhelyezik a kazal tetejére. Két oldalán leeresztik, így egyenlően fogja a széltől. Rudakkal megtámasztják arról a feléről, amerre lejtés a talaj. Különben a kazal arra tart a dűléssel, ahonnan rakják. Oda terhes, amellik feléről adják fel villával és onnan ragad a több széna rá. Erről szól a nóta is: Sej, kedves rózsám jó rakd meg a kazalod, Tied leszek ősszel, ha úgy akarod, Pejparipád büszkén vágja a sarat, Sej, amikor majd viszed vele az ágyam. Sej, de jó szénát etetek a lovammal, Én kaszáltam nyáron a két karommal, Elvágtam a kispacsirta bal szárnyát, Sej, gyere babám szedjük össze a tollát. 162