Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Nagy csokor pünkösdi rózsa volt rajta, körül a szép szalag, ami oda­fogja. Házról házra mentek pünkösdöt köszönteni. Beköszöntek a ház­hoz és megkérdezték: „eljárhatjuk a mavagyont?" Egy tartotta a bo­tot, a többi (kettő—három) pedig körültáncolta. Bementek az ud­varba. De néha, ha a háziak kinn ültek a ház előtt, akkor kinn az utcán járták el. Majdnem minden kislány járta a faluból, kb. tíz éves korig. Általában egykorúak, egy bandába tartozóak voltak. Énekeltek, táncoltak közben: Ma vagyon, ma vagyon, Piros Pünkösd napja, Holnap lesz, holnap lesz, A második napja, Andreas bokrétás, Feleséges, jó táncos, Jól fogd meg, jól meg fogd, A lovad kantárját, Ne tiporja, ne tapossa, A pünkösdi rózsát. Nagyszüleim idejében, amelyik kislány a mavagyonos botot vitte nagyon szépen fel volt öltöztetve pártás koszorúba. Először őt ünne­pelték meg. Az ünneplés úgy történt, hogy a kislányok kezükkel láncot alkotva járták körbe a kislányt, ahogy haladt az úton. A lánc­járás énekszóval volt egybekötve, amint az utcán végigvonultak. így mutatták be a falunak a mavagyon lányát, azután kezdték a háza­lást. Nem az anyád hozott a világra, Rózsafának termett meg az ága, A rózsának tövisén a szára, Pünkösd napján jöttél a világra. Gyerekek kiabálták, míg egyik háztól a másikig mentek, vagy más csoportokkal hazafelé összeverődve találkoztak : Andriás a király, Bokrétás a lován, Arany a zabola, Pünkösdi rózsa a bokréta. Amit kaptak a gyerekek (almát, diót, tojást, egy-két fillért), minden­nek örültek, a végén pedig osztoztak rajta. Ez volt részükre az igazi élmény. Várták és vártuk minden ünnepnél ezt az oldalát is az élmény­nek. Hiszen ezt hallottuk a nagyszülőktől, ezt láttuk szüléinktől, na­gyobb testvérektől. Testtel, lélekkel át voltunk itatva minden ilyen dologgal. Alig vártuk, hogy jöjjön az az ünnep, ahol valamit csele­kedni kell. örömmel besegítettünk szüleinknek, csak azzal is előbbre tudjuk tolni az idő kerekét. De sokszor megkérdeztük: hányat alszunk még addig, míg az a bizonyos nap ideér, amit várunk? Édesanyám 154

Next

/
Thumbnails
Contents