Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Ее pec, kimehecc, Holnap után bejöhecc, Cérnára, cinegére, Ugorj cica az egérre, fuss. Túró, rekenyő, Ki lesz majd a legelső, Ugra, búgra bokor ága, Ugorj kislány be a várba, fuss. Ábra nyútó, macska nyútó, Mit eszik a leghátúsó, Bőre, bőre bereget, Te verd el a kezemet. Békázás Játszottunk békázni is. Én is sokat játszottam. Ezzel a mondókával olvastunk egymásra: Béka, béka, Brekekeke, Megfogna, Ha lehetne Akire kijött az utolsó szótag, az volt a béka. Beállt az árok közepére, mi pedig az árokparton kiabáltunk és rohantunk körösztül az árkon. A békának az volt a feladata, hogy valakit elfogjon. Az őt felváltotta, ő lett a béka, ő maradt benn az árokban. Ollócskázás Húsvét után ollócskázni is sokat szoktunk. Ezt fa mellett lehetett játszani, de egy fával kevesebbnek kellett lenni, mint amennyi gyerek volt. Összebújtunk egy körbe, meghajoltunk mindannyian és mondtuk : Keverem a kását, Sütöm a pogácsát, Kinek jut fa? Ekkor mindenki egy fához szaladt. Akinek nem jutott, az járt ollót kérni. Míg az ollókérő „házalt" (ment fától fáig) addig lehetett fát cserélni. Ha ezt észrevette az ollókérő, ő is rohanhatott fát foglalni. Mindig az kérte az ollót, akinek fája nem volt. Ollót kérek ! — Szomszédban van, Ollót kérek! — Szomszédban van. 140