Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Régészet - Tettamanti Sarolta: Temetkezési szokások a X–XI. sz.-ban a Kárpát-medencében

Ez ideig csak négy olyan nagyobb temetőrészt ismerünk, melyeknek sírjai a domb északi oldalán vagy csak ott találhatók: Kecskemét (236), Mezőzombor (186), Szécsény (161) és Székesfehérvár (89). Elsősorban magányos sírokat, kisebb-nagyobb családi temetkezéseket, de nagyobb közösségek temetkezőhelyeit is gyakran találjuk dombtetőn,, gerincen, a domb vagy hegy legkiugróbb fokán.

12 2. térkép. A Dunántúlon csak a Budapest-Csillaghegyi (37) köznépi temető, a többi mind X. sz.-i magányos, ill. páros-családi temetkezés; a Dunától keletre ilyenek: Beregszász (176), Bordány (219), Gödöllő (279), Karancsalja (138), Zemplén (214). A nemzetségfők, a vezető-középrétegbeli előkelő rangú családok tehát úgy jelölték ki temetkezési helyüket, hogy onnan a környező tájra, az egykori szállás területére jó kilátás nyíljék. A területi eloszlást figyelve feltűnik, hogy a Dunántúl déli — hegyvidéki — részein nem találunk ilyen fekvésű lelőhelyeket. Itt azonban, úgy látszik, a családi, nagycsaládi temetkezés is hiányzik. Sírhalmok. Vitathatatlanul korabeli, tehát a X., ill. XI. sz.-i temetkezésre felhordott halmot nem ismerünk. Az ásatok, közlők vélekedése szerint az alábbi sírok lehetnek halmos temetkezések: Bodrogszerdahely (178): kőhalmok, Bátorkeszi (.2): 4., 5., Marcellháza (6): 1., Hencida (285): 5. sírok, a szabadegyházai (84) és az Ohat-Pusztakocs-csattaghalmi (295) sírlelet. A sokat vitatott zempléni (214) nemzetségfői sír halma véleményem szerint — a szlovák publikáció egyértelmű! — a X. sz.-i sírral egykorú. Talán felsorolhatjuk még a Hajdúszovát4iegyeshatárhalmi feldúlt lovassírt (284), amely a halom legalján feküdt. A hencidai, ohati, zempléni lelőhelyek szerint a halmos temetkezések egy részében esetleg nem ugor-magyar eredetű etnikai csoportok sírjait kell látnunk.

14 A honfoglalás koránál előbbi sír- vagy telephálmokba főleg az Alföldön temetkeztek előszeretettel, ahol kevés volt a megfelelő természetes kiemelkedés: Buj (179), Csongrád (2124, 253), Hajdúböszörmény (201), Hódmezővásárhely (327), Gyulavarsánd (326), Jászberény (286), Nádudvar (292, 293), Nagycsanád (343), Nyírkarász (189), Szabadka (256), Szarvas (356), Szentes (361). A felsoroltakon kívül 4 lelőhely Északkelet-Magyarországról: Monaj (146), Novaj (148), Rásonysápberencs (156), Szolyva (198). Dombos-hegyes vidékeken azért találunk kevesebb ilyen esetet — a Dunántúlon pl. egyáltalán nincs! —, mert a földrajzi környezet természetes jó temetőhelyeket biztosított.

15 A temetők talaja: A X—

XI. sz.-i sírok túlnyomó többségét homokba ásták. Más talajfajták: agyag, szikla, kőzet, humusz, korábbi épületek omladéka. A temetők talajának kiválasztásában semmiféle szándékosságot, rituális okot nem tudtam felfedezni.

16 A temetőárkok: A középkori templom körüli temetők általában valamilyen szilárd anyagú (kő-, tégla-) fallal voltak körülvéve. X—

XI. sz.-i temetőink ásatásainál egyre több adat gyűlik arra vonatkozólag, hogy ezek is előre kijelölt, elkülönített, védett helyek voltak. Az egykori sövény- s egyéb hasonló anyagú kerítéseket nem tudjuk felfedezni, szerencsés talaj összetétel és kismértékű erózió esetén azonban a temető körül ásott árok sávja megmarad. Erre ismét Szabó J. hívja fel a figyelmünket.

17 A temetővel feltételezhetően egykorú árok nyomait fedezték fel a csataljai (223), kérpusztai (53), káli (283), Szabadkígyós-pálligeti (353) temetők ásatói. A csataljai és kérpusztai temetőben sok, egymásra temetésből eredő bolygatás észlelhető: a temető teljes területe s ezen belül az egyes családok által elfoglalható sírhely is előre adott lehetett, s ez néha 83