Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Irodalom - G. Sin Edit: Gyóni Géza Pest megyében és Budapesten töltött évei (1906–1910)

egy dallal még adósa maradt a városnak. Érezteti, hogy ez a bosszú dala lesz. Erejével — vagy vélt erejével — fokról fokra fölénybe kerül a várossal szemben, s úgy érzi, nincs egyedül a város ellen. Rövid, pattogó mondatok érzékeltetik határozottságát: „Itt hagylak város... Legyünk sokan... És gyűlöljünk erősen! Tudunk mi még . . . Karunk erős ..." A határozott fellépéstől a város elbizonytalanodik, még „Az öreg Duna is halkabban dudál". Gyóni azonban itt is megáll félúton, nem viszi következetesen végig a párhuzamot. A vers végső kicsengése a szánalom és a beletörődés : „Nem, nem gyűlöllek, beteg, céda lány. Aranyon árult fonnyadt tetemed Míg megvonaglik bérelt nyoszolyán — Visszakönyörgöd szűz, pompás erőd, És visszahívnád koldus-szeretőd Ki téged szánva szűz tájakra megy!" A városban meglevő szociális ellentmondások Ady pénzverseiben és Gyóni számos versében hasonlóan tükröződnek — bár Gyóninál lényegesen erőtlenebbül jelentkeznek .az ellentmondások. Gyóni lázadása tompább, mivel mellőzöttségének, elesettségének okát főleg önmagában keresi, nem a városi élet farkastörvényeiben. „Hogy üdvödet itt meg nem leled, Magad vagy annak csak oka" — írja már az 1904-ben megjelent Versek című kötetében is. Én című, 1907-ben írt versében felsorolja mindazt, amit az élet kínál: „Virágos sajkán suhan előttem Gyönyörre hívó percsereg. . . . Friss asszony aj как nászi mosolya Csalogat, unszol . . . Hív a dicsőség . .." Mintezt Gyóni kívülről nézi, tehetetlenül. A sokat ígérő percekből „ . . . megállítani, nagy vágyódó, én, Egyetlenegyet sem merek" — mondja. Az asszonyajkak is „csókolatlan tűnnek el", a dicsőségnek utánakap ugyan, de „ . . . fele útjában karom lecsuklik" — írja. A tehetetlen beletörődés, a „Lemenni gyáva, feljutni gyönge" felismerés itt is kísérti. Ady kegyetlen harcot vív azért, hogy kicsikarja az élettől, amihez joga van: vadul csatázik a disznófejű Nagyúrral, az ős Kajánnal, a Költőcske Mihályokkal — és minden hatalommal. Gyóni viszont rezignáltán tudomásul veszi, hogy mindenből kimaradt — nincs is kedve, ereje a harchoz. „Köröttem szerte szent akarások, Nagyot merő, új bátor sereg. — S köztük én, csodákra váró, Lomha, mélázó nagy gyerek." Öt is kegyetlenül gyötri a pénz- és gazdagságvágy. Álomkirály című versében keserűen kitör: „Amiért nem halljátok soha Békétlen, bús panaszkodásom, Azt hiszitek, hogy ostoba Elégedettség hallgat számon?" 424