Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

Télire — kb. a 900-<as évektől — ünnepi viseletre a mándlinak nevezett, bélelt, rövid, egyenes derekú kabátfélét csináltatták a helyi szabónál. Ki-ki tehetsége szerint egyszerűbb, finomabb posztóból. Két sor kötött gomb díszítette az elejét (ebből természetesen csak a jobb oldali sort gombolták); keskeny álló nyaka volt, s az elején kis kihajtó; a hátát egy darabból szabták. (14., 19. kép.) Sokba került egy-egy posztóöltözet, ezért esett kétségbe — az új módi miatt — az 1909-ben, 87 éves korában meghalt — Nagy István. Az unokája emlékezete szerint az öreg mint birgés juhász, igen takarékosan élt. Össze is gyűjtött öt fertáj földet a családnak. A posztóviselet terjedése láttán így fakadt ki: Most mén tönkre a nép, mert mikor én fiatal vótam, bőrnadrágba, meg ködmönbe mentem a nagyapámékhó és száraz izék (száraz kukoricaszár) vót a kezembe, most meg posztó, meg görbe bot kell. Aki slicces nadrágot húzott, a mándlit is felcserélte a városon viselt, bélelt férfikabátfélékkel. (20. kép.) A 40-es évek derekán a fiatalok már meg is szólták — muzsikás cigánynak — titulálták azt, aki közülük nem húzott pantallót és cipőt. Férfihajviselet A 86 éves Somogy József visszaemlékezik, hogy gyermekkorában (körülbelül 1895-ben) látta Horváth Jánost (1860—1952) még hosszú hajjal. Kis szakajtót tettek az ember fejére és úgy nyírták körül. — Mocsári Gedeon emlékezete szerint az I. világháború előtt a felnőtt emberek olyan hosszú hajat viseltek csak, hogy mikor a sapkát feltették, a sapka széle alól a haj nem lóghatott ki. (20. kép.) Ők maguk legénykorukban, tehát a 20-as években, ünnepek előtt egymást nyírták meg az udvaron. Bőr ruhafélék (Irhás bunda vagy suba; ködmön; bekecs) Az idős emberek mind emlékeznek még a suba viseletre. Egyszerű irhás suba sok családnál volt, de Alsónémedin csak a jómódú családoknak volt cifra irhás vagy irsa bundája, subája. Mint mondták: mikor hogy volt a neve. Manapság már csak egészen ritka esetben találhatunk egy-egy régi megőrzött darabot. Vázlatrajzot tudtunk még kettőről készíteni. Az egyik a Marosi család, a másik a Kenyeres Kis Gábor családja tulajdonában van; a Garai Zsigmondét 1955-ből való fényképfelvétel örökíti meg. Erdélyi Zoltán feljegyzése szerint 1902-ben Csókái István kecskeméti szűcsmester készítette. (21. kép.) A Marosi családnál levő kb. 90—100 éves darab lehet, mert még öregapjuké, Marosi Jánosé volt. Kilenc részből áll; gallérja gyenge-bárány fekete, szőrös-körmös bőre; a suba alján keskeny gyapjúhímzés fut körül. •— Kenyeres Kis Gáborék bundája hasadt, kopott állapotban van meg. Mióta édesapja meghalt 1965^ben, 80 éves korában (Kis Bertalan), karácsony idején a betlehemesek szokták kölcsönkérni. Különben az ágy fejénél összegöngyölve fejaljként szolgál. Kis Bertalan hordta a községben legtovább a subát, majdnem haláláig ebben járt télen templomba. Kis Gáborné Kovács Brigitta szerint volt az öregnek télikabátja, de ezt szerette, mert ebben nem fázott. A suba eredetére vonatkozóan öreg Kis Bertalan emlegette, hogy mint legény, német szót ment -tanulni Soroksárra (valószínű, hogy elszegődött oda). Ebben az időben a soroksári legények legünnepibb ruhája volt a suba. Ö ezt a darabot a gazdájától kapta, már mint használtat 1900 táján. Ezt igazolja a bundán ma is felfedezhető — részben elmosódott szöveg, amit tintával vagy tintaceruzával a hát felső lapjának szélére, tehát a fekete báránybőr fedte fehér szinbőrre írtak: Höchst Tamás in 327