Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében

Szőlő a hagyományos paraszti és nemparaszti gazdaság üzemszervezetében 1. Eltekintve a tulajdonjogi körülményektől, munka- és üzemszervezet tekintetében a szőlő szerves részét képezte a szőlősgazdák telekrendszerének az „úrbéres világban". A XVIII. században és a XIX. század első évtizedeiben a paraszti és a nemparaszti gazdaság funkcionálisan egységet képezett, azaz a belső gazdasági központhoz (mely lakóház és gazdasági udvar egysége) csupán határbeli munkahelyek tartoztak, ahol a mezőgazdasági termelés történt, de a feldolgozás és a termelés irányítása, megszervezése a belsőségi központban valósult meg. A szőlőföld is csupán a gazdaság egyik munkahelyét képezte ebben az időszakban. A szőlő művelése, ill. a szőlőgazdaság irányítása a faluban elhelyezkedő belső fundusról történt, azaz a többi mezőgazdasági munkákhoz hasonlóan innen jártak ki rendszeresen — az egyes szőlőmunkák idején — a szőlőbe dolgozni, valamint betakarításkor ide szállították a szőlő termését, itt dolgozták fel, itt tárolták a munkaeszközöket s a bort. Tehát a szőlőgazdaság tekintetében a szőlő csupán egy munkahely volt. Az 1810-es években azonban változás következett be. Eddig az időszakig — térképek tanúsága -szerint — Alberti, Irsa és Pilis határában fekvő szőlőkben szilárd építmények (gunyhó, présház) nem voltak. 1807 után, amikor a nagyarányú szőlőtelepítésre sor került, a földesuraság lehetővé tette a szőlősgazdák számára, hogy az általuk használt szőlőben „borházakat vagy gunyhókat" építhessenek.

38 Az uraság engedményének elsődleges oka az volt, hogy így fokozottabban tudta ellenőrizni a dűlőközösségek szőlősgazdáit, elejét véve esetleges megkárosításának (pl. borlopás révén bekövetkező dézsmacsökkenés).

39 Munkaszervezeti szempontból ez a tény azonban nagy előnyt jelentett: lehetővé vált, hogy azokat a szerszámokat, melyek speciálisan szőlőművelő eszközök (pl. nyitókapa, metsző, gyümölcsszedő eszközök, valamint kertészszerszámok), a szőlőben levő épületben tartsák állandó jelleggel, s a szőlőfeldolgozás és borkészítés eszközei, alkalmatosságai (kádak, hordók, prés stb.) itt kerültek elhelyezésre, azaz a szőlőgazdálkodás legfontosabb munkafolyamatai e helyen történhettek, s a tárolás hasonlóképpen. A gunyhók, borházak felépítésével tehát részben tehermentesült a belső gazdasági központ, a lényeges gazdasági funkciók egy része kivált belőle, s a településen kívül, a határ egy meghatározott területére kerülve üzemhelyet, illetve részleges gazdasági üzemközpontot alkottak ezáltal, ugyanis a szőlőmunkákon kívül bizonyos mértékú kertgazdálkodás és gyümölcstermelés is e helyen történt. Az egyes időszakoktól eltekintve bár — pl. szőlőérés — a szőlőben ritkán tartózkodtak huzamosabb ideig (figyelmen kívül hagyva az öregeket, akiknek szinte állandó jelleggel kedvenc tartózkodási helyük volt), a szőlő csak ideiglenes, részleges lakásfunkcióval rendelkezett. A szőlőföldeken megjelenő építményekkel tehát a paraszti gazdaságok funkció tekintetében megosztódtak, s ennek következményeként maga a település is sajátosan megosztódott. A szőlő bár nem volt a telekszervezet része, a telkes jobbágy, zsellér és taxalista gazdaságának fontos (részben kerti) ágazati területét képezte, amely sajátossága abban nyilvánult meg, hogy a gazdaság első határbeli üzemhelyeként jöhetett létre, az úrbérrendezést megelőzően. Mint ismeretes, a szőlőhöz — mint szorgalmi földhöz — bárki hozzájuthatott, így a jobbágyok mellett a zsellérek, taxalisták, árendátorok stb. is. A házas zsellérek kis földterületet is szerezhettek (pl. Albertin és Pilisen a baltási földek), s kaptak kenderföldet is,

40 azonban jövedelmük alapvető része nem a saját gazdaságukból eredt, ha240