Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Történelem - Szabó Sándor: Stéger Ferenc az operaénekes
olaszok szenvedélye nélkül." Ugyanekkor — kisebb szerepben — kiemelik Ellinger frazírozását, játékbeli ügyességét. Szeptember 13.: Barbier Romeo és Júliájában közös szereplés Hauk Mimiiével, egy hét múlva szintén — a Mignon Meister Vilmosaként. — „Kitűnt." Három nap múlva nincs ilyen sikere, mert — bár mély érzéssel énekelte dalait — Vilmoshoz nem válhatott sudárabb, fiatalabb alakká (Vö. az előző kritikával), s egy kis baleset is történt vele: az utolsó felvonás egy érzelmes mozzanatában hibásan vett egy hangot. Mindazonáltal szeptember 23- és 27-én ugyanezt az operát s az ő főszereplésével tűzik a műsorra, 30-án a Tévedt nő, október 7-én az Ernáni, 9-én a Mignon megy — Hauk Minnievel való szép duettekkel. Eztán bizonyos fordulat látszik beállni. 16-án a Troubadourt, 18-án a Mignont játssza — ugyanazzal a partnerrel — de 21-én a Hunyadi Lászlóban már csak király lehet. Idézzünk: „A mi nagybuzgalmú Ellingerünk ezúttal a »Mária-dal«-ban nagyon is megmutatta, hogy az ő hangja mennyivel elpusztíthatatlanabb, mint a Stégére, aki különben a király szerepét most elég erővel és hatással éneklé. Hej, ha e két hős tenoristánk képességeit kommasszálni lehetne, milyen kitűnő egy tenoristánk lenne akkor." Aztán egy újabb oldalvágás Stégernek: „Persze csak egy darabig, mert a komplett énekes tőlünk elröppen nyugat felé ..." S bár nem mondja meg tisztán, nyilvánvalóan a kritikus, hogy miféle képességek eggyégyúrásáról van szó, megjegyzi: a hazához csak a fogyaték köthet. A további programjáról így értesülünk a Fővárosi Lapokból: október 30.: Mignon; november 1.: Hunyadi László (király); november 8.: Mignon; 15.: Hunyadi László (király). 28-án egy vegyes tartalmú műsorban az Ilka I., a Mignon II. s a Tévedt nő I. felvonásából énekel, aztán kétszer egymás után, 29-én és december 13-án a Mignon főszerepét, 23-án pedig a Tannháusert, 30-án az Ernánit énekli. A kritika megjegyzései ezekről az előadásokról tartózkodóak — igaz, nem is dicsérik különösebben Stéger alakításait. A következő év is úgy indul a Tévedt nővel január 6-án, mint amelyik az előzőnek folytatása lesz majd. Csendes, langyos, vitában legfeljebb vegyes fogadtatásokkal. Ámde 10-én Manrico már Szigethy Endre, s néhány nappal később magyarázatot, jelzőt kap a Stéger körüli kritikai eddigi csönd is: „vihar előtti". Jellemző, hogy a nagy robbanás, az érdekek ütköztetése egykori nagy sikerében, a Próféta előadásakor következik be: „A Próféta szombati előadásán — írja a kritikus — láttunk fölkelő és leáldozó napot. A fölkelőt Lehmann készíté, még pedig vakító fényesen, a leáldozó napot pedig maga az egykor híres opera és Stéger képviselték." Fővárosi lap tudósítójáról lévén szó, a következőkkel folytatja: „Stégért — visszaemlékezve ama rendkívüli diadalaira, melyeket az ötvenes években e dalmű címszerepében aratott, — múltja iránti tisztelettel sajnáltuk. A második felvonás ama fennjáró dallamaiban, melyekért egykor a fél világ tapsolta, most a gixerek hajótörését szenvedé, s nem áll érdekében, hogy ezt a bajt gyakran idézze magára. Általában nem nagy-taktika, hogy Benza Ida asszony, ki félévre 18 000 frt-ot kap, s Stéger, kinek fizetése 14 000 frt, oly nekik nem való szerepekben működnek együtt, hogy a hallgató — műélvezet hiányában — rákényszeredik elővenni a ceruzát, összeadni ama két nagy összeget, levonni annak egy estre szóló kamatát s úgy találni, hogy a nagy kiadásnak ezúttal csak roppant kis percentjét élvezheté a közönség, mely pedig a legnagyobb reménység fejében jött elfoglalni a nézőtér minden legkisebb zugát." A február 1-i szám szép nekrológot közöl Stéger hangja temetéséről, s fájdalmas emlékezést a Próféta 1850-es bemutatójáról, amikor — úgymond — ez 222