Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Történelem - Szabó Sándor: Stéger Ferenc az operaénekes

Csupán a magyar bírálók (többnyire id. Ábrányi Kornélt találjuk a cikkek mögött) bánnak meglehetősen szűkkeblűén a dicsérettel, s a forradalmak hatására a francia—olasz szellemtől jobban-jobban különülő bécsiek. A jelenség magyarázata abban kereshető — ami az Erkel iránt megnyilvánuló ellenszenv oka is: a wagnerizmus terjedésében. Ez rányomja bélyegét a műsorpolitikára, a színészek szerződtetésére, a darabok rendezésére vagy újjáalakítására éppúgy, mint a díszletezésre. A művész más, újmódi díszletek közt játszik, a kulissza, környezet, zenekar — egyáltalán minden, eddig másodrendű kellék fontos feladatokat kap, s ami a legdöntőbb változás: mindez fokozott erőkifejtésre készteti az énekest, az egész opera „áténeklésére". Az új hullám természetesen Németországból indul, de aztán Wagner tanítványai és rajongói révén elborítja, meghódítja Európát. Tudjuk — sem Verdi, sem Erkel nem tudja hatása alól magát kivonni. Az új szellem pedig mindig új és friss erőket követel. Stéger ezért is húzódik át mindinkább a bel canto hazájába, olasz—spanyol területre, ahol Wagner legfeljebb csak az operaszerzőket riogatta hosszabb-rövidebb ideig, tartós sikert azonban nem tudott a közönség körében elérni. A Stégerhez való hazai viszonyulásban ugyanakkor egy másik tendencia is megfigyelhető, s ez — akinek visszavonulásáig kedvence marad — a közönségtől indul. Hangsúlyozzuk: nem a szaklapokról van szó, értesülésünket a korabeli napilapokból merítjük. Míg ugyanis zenei berkekben mind hangosabban kérik rajta számon énektechnikai készültségét, s mind élesebb, sőt kíméletlen kritikával illetik — a Fővárosi Lapok azt kéri számon hasonlóan kíméletlen hangnemben a Nemzeti Színházon: miért nem szerződtetik? Miért garasoskodnak, miért nem hívják akárcsak vendégszerepelni — s gúnyos megjegyzések következnek a színház adminisztratív vezetőinek címezve.

88 „Stéger — olvashatjuk az egyik kommentárban — énekelt a — német színpadon .. . Nevezetes, hogy míg a derék magyar művészt a Nemzeti Színház igazgatója elszalasztá, a német direktor meg bírta nyerni." Máskor nyílt támadást intéznek a színház egyik vezetője, fő korifeusa ellen — a művész elszalasztása miatt: „Általában kár, hogy Böhm úr nagy tért foglal el az operánál, mert többe kerül, mint amennyit ér." A veszteség pedig annál nagyobb: a jó tenorban egyébként sem bővelkedő intézménynél a nyári hónapokban turnéznak a vezető művészek. Stéger vendégszereplései így tovább folynak. —67 tavaszán Grazon keresztül Milánóba, Torinóba megy, ahol a Faustban Angelica Moróval lép fel együtt, Madridba, majd Prágába látogat ezután. Magyarországra visszatérve — méltányos szerződés hiányában — csak Balatonfüreden ad esteket, s néhány előadásban a német dalszínházban.

89 A —67, —68-as idényt Barcelonában, a —68—69-est ugyanitt tölti, s a szokott szerepeiben lép színre.

90 Fabó úgy ír hispániai útjáról, mint valóságos diadalútról: „A katalánok úgyszólván kezükön hordták — művészi litográfiákon nyomták ki arcképét, elhalmozták emléktárgyakkal, a társas- és zenei körök dísztagsági oklevelekkel. Szó volt már arról is, hogy elvigyék Rio de Janeiró'ba fényes, akkoriban egyenesen mesés fizetés mellett", de ő sem a kontinenstől, sem családjától, sem szülőföldjétől nem akar messze szakadni.

91 Inkább hazafelé veszi útját, s nyaranta a német színházban játszik; sokat lendítve a halódó együttesen. Egy Mártha-beli alakítása például 1200 Ft-on felüli hasznot hoz a kasszába — noha szakértők szerint Lyonéi nem tartozott a legsikeresebb, s kiérlelt szerepei közé. Ám annyira szépen, olvadékonyan énekel, olyan tisztán cseng a hangja (folyvást hallgatni kellene — írja róla a kritikus), hogy nemegyszer áriáit is félbe kell szakítania.

92 Amiből ítélhetünk akár: a magyar- s né218