Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Történelem - Dóka Klára: A szentendrei kézműipar (1690–1848)
Bár a szentendrei kézműipar viszonylag fejlett volt a környék falvaihoz képest, az ipar és mezőgazdaság elválása korántsem valósult meg. Egy XVIII. század végi összeírás szerint a városban 37 iparos élt. Kettő kivételével mindegyiknek volt szőlője. Megélhetési forrásuk tehát kettős: a kézművesség és a szőlőművelés volt. 60 18128-ban 61 Szentendrén és Izbégen 134 kézműves mestert találtak az összeírok. Tíznél több iparos foglalkozott szabó-, kádár-, csizmadia-, molnár-, kovácsmesterséggel. 5—10 között alakult a hentes-, varga-, kalapos-, szappanos-, takács-, ácsmesterek száma. A harmincféle mesterség között nem volt céhes a harisnyakötő, hentes-, kötélverő, sarkantyús-, nyerges-, fodrász-, fésűs-, gombkötő, bádogos-, mézeskalácsos-ipar. A 134 mester mellett összesen 34 legény dolgozott. 113 mesternek nem volt legénye, 14 egy legényt foglalkoztatott, 4 molnárnak és egy kovácsnak volt 2—2 legénye, egy ácsnak 4 és egy mészárosnak 6. A műhelyek kibővítése, a termelés növelése érdekében az iparosok nem tudtak legényeket szerezni. Rendszerint csak azok a mesterek alkalmaztak segéderőt, akiknek munkája egyedül túl nagy fizikai erőfeszítést kívánt. A mesterek közül egész évben dolgozott 59, 3 Д évben 17, V2 évben 25, 1 Д évben 32. (Egy esetben nincs jelölve.) A legtöbb mestert foglalkoztató iparok esetében a következő arányok alakultak: Egész évben dolgozott 4 kovács, egy molnár, 6 csizmadia, 5 szabó, egy kádár, % évben egy csizmadia, 13 molnár, V2 évben 4 kovács, egy csizmadia, 3 szabó, V'4 évben 2 kovács, 4 csizmadia, 2 szabó, 11 kádár. A csizmadiák, szabók nagy része egész évben űzte mesterségét, mivel számukra a helyi lakosság állandó keresletet jelentett. 3 Д évet dolgoztak a molnárok az időjárás viszonyainak megfelelően, és csak V4 évet töltöttek ipari tevékenységgel a kádárok, akiknek termékeit az őszi időszakban vásárolták. A 134 szentendrei mester közül 96 rendelkezett háztulajdonnal. Rendszerint nem volt házuk a nem céhes ipart űző, igen szegény mestereknek (pl. harisnyakötők, gombkötők, sarkantyúsok, bádogosok, posztósok stb.). A szabóknak fele, a csizmadiák, molnárok közül egy-egy, a kovácsok, kádárok közül 2—2 nem rendelkezett saját házzal. Az egész évben dolgozó mesterek közül saját háza volt 38-nak, а 3 Д évben dolgozóknál 15-nek, a V2 évben dolgozók esetében 17-nek, az V4 évben dolgozóknál 2(6-nak. Szőlőbirtokkal 95 mester rendelkezett. Köztük 29-nek volt 10 kapásnál (= 1500 négyszögöl) 62 nagyobb szőlőterülete. Az egész évben dolgozó mestereknek 2 /з része (38), a többi mesterek közül átlag 75% foglalkozott szőlőtermeléssel. ( 3 Д év — 14; V2 év — 19; 4 Д év — 24 szőlőbirtokos.) Szántóterülettel már csak 34 mester rendelkezett. Ezek közül csak ötnek volt 10 pozsonyi mérőnél (= 6000 négyszögöl) több földje. Az egész évben dolgozó mesterek i U-e, a félévben dolgozók Vs-e, az V4 évben ipari munkát végzők Va-a foglalkozott szántóföldi termeléssel is. Legtöbb mezőgazdasági ingatlana Ignatovits Dömötör mészárosnak volt. (63 kapás szőlő és 86 pozsonyi mérő szántó), aki az ipari foglalkozást is egész évben, 6 legény segítségével űzte. Jelentős szántóterülete volt Babits Illés hentesnek (14 pozsonyi mérő), Szagorovits Jánosnak (22 pozsonyi mérő), akik legény nélkül űzték mesterségüket. Az ipar és mezőgazdaság a városban 18128-ban szorosan összefonódott. A kézműveseknek alig V4 része élt teljes egészében az iparűzésből. A leggazdagabb mesterek esetében a mezőgazdasági ingatlan a pénz egyik befektetési lehetőségét, az ipari tőke mezőgazdaságba vándorlását jelentette. Ha a mester egész évben űzte az ipari foglalkozást, egyre inkább felhalmozódott szántó- és szőlőterületét bérmunkában műveltette meg. Kiegészítő foglalkozást jelentett a szántó176
