Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Történelem - Dóka Klára: A szentendrei kézműipar (1690–1848)

gendő nyersanyagot adtak a közeli erdők. Fenyő-, bükk-, tölgy-, kőrisfát használtak a bútorok készítéséhez. Cikkeiket a pesti megrendelőkhöz is eljuttatták.

13 A szentendrei kézműipar ágazati megoszlás szempontjából változatos képet mutat. Bár a XIX. század elején bizonyos fokú hanyatlás volt, 1828-ban mégis 30 fajta mesterséget űztek a városban. Ezek közül 6 tartozott az élelmiszer-, 4 a ruházati, 2 az építőipari, 5 a bőripari, 2 a faipari, 4 a fémfeldolgozó, 5 az egyéb mesterségek közé. A termelés — néhány speciális iparág kivételével — kézműipari műhelyekben folyt. A műhelyben található szerszámkészlet három részből állt: munkapadból, kiegészítő szerszámokból és közösen használt eszközökből. Az asztalosok munkapadjai a gyalupadok, a kádároké a szívószékek, a bognároké a faragószékek voltak. Kiegészítő szerszámok a vésők, gyaluk, kaparok, kalapácsok, fejszék, kapacsok, mellfúrók stb. Közösen használták az asztalosok az enyvolvasztó tégelyeket, a kovácsok a tűziszerszámokat, a tímárok a cserzőkádakat. Eltért az általánostól a bőrfeldolgozó mesterek műhelyeinek képe. Itt a mestereknél csak munkapadok voltak, a szerszámokat a legények hurcolták magukkal. A műhelyek a mesterek vagyoni helyzete szerint különböztek egymástól. A gazdagabb mesterek jól felszerelt munkapadokkal rendelkeztek — ahol igen sok kiegészítő szerszám volt —, a szegényebbek először apró szerszámaikat adták el, utoljára váltak meg munkapadjaiktól.

14 A kisebb városokban és falvakban élő iparosok szerszámkészlete különbözött a nagyvárosok mestereinek készletétől is. A pest-budai iparosok sokkal könnyebben át tudták venni a technikai fejlődés eredményeit és új munkaeszközöket szereztek be, míg a falusi és mezővárosi mesterek hagyományos módon dolgoztak. A szerszámokat nem használták állandóan, ezért azok lassan koptak el, és mivel újat venni nem volt módjuk, a régi eszközök apáról fiúra öröklődtek. így előfordult, hogy egy-egy falusi vagy mezővárosi mester készlete — főleg apró szerszámok tekintetében — felülmúlta a nagyobb városok iparosainál található eszközöket is. Pl. Batetka József szentendrei kádár felszerelése 34 különféle gyaluból, 44 egyéb szerszámból (körzők, ráspók, kalapácsok, fúrók stb). állt, ami legalább kétszerese volt egy-egy pesti mester készletének.

15 Az ország kézműves mesterei a XIV. század óta céhekbe tömörültek. Az első céhek megjelenése a kézművesek számának növekedését, az ipar és mezőgazdaság elválását, az ipar technikai szintjének bizonyos emelkedését feltételezte. A török kiűzése után, a XVII. század utolsó évtizedétől megkezdődött a céhek újjászervezése. Jóváhagyták az első céhleveleket is. A XVII. század végén a bécsi udvar még nem döntött, hogy egyáltalán engedi-e az önálló magyar céhek újjáalakulását, és arra törekedtek, hogy a magyarországi céheket a bécsi főcéheknek rendeljék alá. Később a függés fokozatosan felengedett, és a nagyobb városokban levő testületek elszakadtak Bécstől. A magyarországi céhek újjászervezése három fázisban ment végbe. A XVIII. század első évtizedeiben a szabad királyi városok testületei alakultak meg, a mezővárosokban a század második felében kezdődött a céhesedés, amikor a szabad királyi városok céhei hanyatlásnak indultak. A XIX. század eleje a falusi céhek alakulásának korára, amikor a mezővárosi céhek is bomlani kezdtek. A folyamat tájegységenként is változott. A dunántúli és észak-magyarországi területeken a szabad királyi városokban a céhesedés korábban kezdődött, mint az Alföldön. A XVIIL században a mezővárosok testületei is előbb szerveződtek meg, mint az alföldiek.

16 A szentendrei céhek alakulásában a város fejlődését befolyásoló speciális tényezők is szerepet kaptak. A betelepedő szerbek már a XVII. század vé169