Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Régészet - Tettamanti Sarolta: Temetkezési szokások a X–XI. sz.-ban a Kárpát-medencében

XL Az élelemadás egyéb formái (hús-állatcsont, tojás), halotti torok, állattemetkezések Állatcsont a sírokban: a Dunától keletre 38, nyugatra 17 lelőhelyet ismerünk, 10. térkép. Húsételmellékletet az egész ország területén túlnyomórészt X. sz.-i sírokban találunk. A következő században már sokkal szórványosabban fordul elő, egyszerű köznépi temetőkben és templom körüliekben igen ritka. Ez az avar korban oly gyakori szokás — mind az edényben, mind az anélkül való élelemadás — a kora Árpád-korban tehát fokozatosan elenyészik.

110 67 síradat közül 45 sírban az állatcsonton kívül egyéb melléklet is volt. Edénytöredékek, tüzelésnyomok a sírokban és a sírok között a temetőben: Igen gyakori jelenség a X—

XI. sz.-i, főleg azonban a templom körüli temetőkben. A kutatók általában a temetőben lezajlott halotti lakomára következtetnek ezzel kapcsolatban. Nem könnyű azonban elkülöníteni a rituális maradványokat az ugyanott jelentkező, más eredetű (telep) objektumoktól. Edénytöredékeket az alábbi temetők sírjainak földjében találtak: Nyitra (12), Halimba (57), Zalavár (110), Ptuj (129), Letkés (140), Szob (167), Gáva (181), Szentes (364). Tüzelésnyomok, szén- és hamumaradványok a sírföldben: Kérpuszta (53), Bana (34), Páli 68), Szentendre (97), Várpalota (103), Zalavár (110), Egyházasgerge (137), Szob (165, 167), Kolozsvár (390), Kiszombor—

В (335), Csanytelek (2122), Szatymaz (243). Közülük néhányban határozottabb hamus foltok állatcsontokkal, a legtöbbnél azonban csak behullott szórványok. Tüzelőhelyek, kemencék az alábbi X. sz.-i lelőhelyeken kerültek elő: Dunaalmás (45), Marosgombás (39)1), Sárospatak (158); valamint az alábbi nagyobb, X—

XI. sz.-i köznépi temetőkben: Kérpuszta (53), Zalavár (110),

ш Ptuj (129). A felsoroltak minden bizonnyal a temetkezésekkel egykorúak, s rajtuk a tor alkalmával elfogyasztott vagy a sírba tett élelmet készíthették. A torozás, a halotti áldozat bemutatásának szokása a X—

XI. sz.-i Magyarországon is eléggé általános gyakorlat lehetett.

112 E kor temetői szent ligetek voltak, csak vallási szertartások színhelyei.

113 A fallal körülvett templomkertek ellenben gyakran szolgáltak menedékül — rablótámadások, háborúk esetén — a falu lakosságának. A templom körüli temetőkben talált rengeteg edénytöredék, tűzhely, amennyiben nem egy korábbi település nyoma, a menekülés ideje alatti főzési tevékenységre utalhat, s a legkevésbé sem a pogány szertartásokra.

114 Állattemetkezések. A honfoglaló magyarság legsajátosabb temetési rítusát, a részleges lovastemetkezést legutóbb Bálint Cs. dolgozta fel doktori értekezésében. Eredményei szerint a lószerszámos és a lábhoz tett lóbőrös temetkezési formát a magyarság ugor eredetű csoportjai gyakorolták az egész ország területén, míg a kitömött lóbőrös temetkezés változatait nagyobb számban csak Magyarország északkeleti részén, török eredetű népcsoportok lakóhelyein találjuk meg.

115 A teljes ló eltemetésére is van néhány X. sz.-i adatunk: Balatonlelle, Gerendás, Oroszvár (66), Sárbogárd (77), Szeged, Szeghalom (300). Sárbogárd és Oroszvár nem magyar eredetű közösségek temetkezőhelye, a szeghalmi sírok esetében egyéb különleges temetkezési szokásokat lehetett megfigyelni (álló helyzetű? és hason fekvő vázak, É—D-i, D—É-i tájolás).

116 Sárbogárdon a túlvilági, Komáromszentpéteren (5) a földi lakhelyet védhette a közösségek ősének megszemélyesítője, az eltemetett szarvasmarha. Az utóbbi lelőhelyen ugyanis a település szélén találtak XII. sz.-i pénzekkel datált tehénvázakat. Mindkét lelőhelyre jellemző az állat végtagjainak levágása. Emlí108