Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Régészet - Tettamanti Sarolta: Temetkezési szokások a X–XI. sz.-ban a Kárpát-medencében

szakban egyedülállóak a zabolai, szemen talált pénzek. Űjkori adatunk azonban sok van arra, hogy a szemet lezáró pénzdarabokat' útravalóul el is temetik a halottal. A szemre helyezett pénz szokása nemcsak előre, hanem visszafelé is mutat időben: a honfoglalás kori halotti szemfedők obiugor analógiáinál a szemek és száj helyét pénzzel — máskor fémdarabokkal — jelölik. A pénzes temetkezés szokása mögött tehát legalább négyféle gondolati tartalom húzódik: a klasszikus halotti obulus, a túlvilági élethez való útravaló (étel-ital helyett), a szemfedő, a szem lezárása: a halott ártó tekintetének eltakarása.

100 Az ismert síradatok összesítése szerint nagyon kevés gyermek sírjába tettek pénzt: 36, ezzel szemben 97 férfi, 77 nő és 31 felnőtt (neme?) sírjában találunk halotti obulust. X. Edények a sírokban (Agyagedény, vaspántos vödör) Legutóbb Kiss A. foglalkozott az agt/agedém/-mellékletes sírok Kárpát-medencei X—

XI. sz.-i elterjedésével.

101 Az azóta megismert lelőhelyek

102 eredményeit lényegesen nem módosították, csupán a nála kevés lelőhellyel szereplő felső-Magyarországon (Északi hegyvidék, Dunántúl északi fele, a Dunától északra eső területek: Miskolc—144, Novaj—148, Perse—150', Rózsaszentmárton —157, Szob—165, Szügy—168, Csorna—4)3, Mór—63, Győr—56, Bánkeszi—1, Pozsony vezekény, Szered—17) gyarapodtak a X. sz.-i lelőhelyek jelentősebb mértékben.

103 Eddigi ismereteink szerint a Dunántúl északi felében és a Dunától északra éltek olyan népcsoportok, amelyeknél az edényes temetkezés gyakoribb szokás volt, valamint az ezekhez közel eső tájon, a Duna-könyökben.

104 A Dunától keletre három — egymástól távol eső — töredék temetőt lehet talán idesorolni. 8. térkép. A fentiektől eltekintve az ételadás edényben a Kárpát-medence X—

XI. sz.-i temetőiben meglehetősen ritka szokásnak mondható. Vagy 1—2 sírban fordul csak elő (8. térkép), vagy egyáltalán nem. Az edényes lelőhelyek zöme a X. sz.-ból származik.

105 A XI. sz. közepétől kezdve valószínűleg gyors ütemben tűnik el a szokás.

106 Az edények helyzetét a sírban a 7. táblázat ábrázolja: a leggyakrabban a halott lábánál találjuk őket, főleg a Dunától nyugatra és északra eső részeken. A Felső-Tisza vidékén, az Alföld északi részén és a Duna—Tisza közén a fejnél, vállnál elhelyezett edény esete dominál (28: 24).

107 189 ismert adat közül 41 férfi, 7-9 nő, 6 felnőtt (neme: ?), 63 gyermek sírjába tettek edényt, viszonylag kevés tehát az edényes férfisír. A vaspántos favödrök elterjedése a 9. térképen látható: a Duna-kanyarban és Székesfehérváron lelőhelygócok, a Tiszántúlon és az Északi hegyvidéken eddig ismeretlen. 17 adat közül 9 sírban gazdagabb mellékletű halott feküdt: Székesfehérvár (91), Komáromszentpéter (5), Szeged (246), Üllő (306), Zemplén (107). A XI. sz. közepénél későbbi lelőhelyeken nem fordul elő.

108 104