Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Irodalom - †Mezősi Károly: Kisebb Petőfi-tanulmányok

tartozik a „hűtlen Júlia", a „Petőfi fiát elzülleni hagyó" anya vonása. Több mint száz éve burjánzottak már ezek a most ismét felidézett vádak. Az rendjén való, hogy az irodalomtörténet reális képet rajzoljon azokról, akik számot tarthatnak a velük való foglalkozásra. De az irodalomtörténészek is éles vitában állnak egymással Szendrey Júlia egyéniségének és tetteinek megítélésében. Hatvány Lajos pl. tiltakozott az ellen, hogy Dienes András a Petőfi halálának vizsgálata közben kifejlődött „terepszakértői minőségét az aszszonyi lélektanba való illetéktelen beavatkozással haladja meg". A Júlia védelmére kelt Szana Tamást és Mikes Lajost is a „rabulisztika bűnében" marasztalta el, mert „Júlia mentségére egy-egy könyvre való anyagot hordtak össze". Egyszóval a per még ebben a kérdésben sem ért véget, jóllehet ennek gyakorlati és nevelési jelentősége is van. Néhány évvel ezelőtt egy ifjúsági leányszervezet vezetői kértek tőlem tanácsot, hogy felvehetik-e a Szendrey Júlia nevet. Igent mondtam, s meg is indokoltam, hogy miért. Ügy érzem, a mostani évforduló emlékezésének visszariasztó vonásai sokakban megrendítették a költő hitvese iránt érzett tiszteletet. Szükséges tehát a kérdés igazságnak megfelelő, előítéletektől mentes tisztázása. (A tanulmány 1968-ban készült.) Petőfi „Bécsi dossziéja" A költő több mint 120 éve halott már. Mindössze 26 éves volt, amikor elesett, s ebből is alig hat esztendőre számíthatjuk a jelentős költői alkotások idejét. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy az életét meghosszabbítsa előbb nemzetének hite, reménye — s egyidejűleg ellenségeinek aggodalma, félelme —: hátha nem is esett el? Miután pedig már hosszú évekig hiába várták a visszatérését, az az elismerés és tudat, hogy halhatatlan. Világirodalmi rangú költészetével, az egész világot átfogó eszméivel, történelmi jelentőségű tetteivel, és hogy a forradalmi harcot végigvitte egész az élete feláldozásáig, az első helyet vívta ki a maga számára a magyar halhatatlanok között. Emlékezésül küzdelmeinek olyan részleteit idézzük itt fel, amelyek jórészt ismeretlenek a költőről szóló életrajzi irodalomban. A „szegény, ifjú költő", Petőfi neve először 1844-ben került bele a Metternich-rendszer jól megszervezett „tájékozódási irodájába", kémközpontja titkos irattárának aktái, a politikai tárgyú kémjelentések közé. Ekkor még csak azzal kapcsolatban, hogy Vörösmarty a Nemzeti Kör ülésén dicsérettel szólt a költő verseiről. Csakhamar már Petőfi személy szerint is felhívta magára a figyelmet. Felhők című verseskötetéről azt a jelentést küldték fel Bécsbe, hogy ezek a versek „excentrikusak", szertelenek. Nem csoda, hisz ekkor már álmaiban „rabnemzetek bilincsét tördelte". Az információk sorozatát küldték ezután róla Pestről a Habsburg-birodalom bécsi rendőrminiszterének: hogy ez a „kun születésű fiatalember" és az osztrák hadseregben rövid ideig volt közkatona szidalmakat terjeszt a monarchia ellen ; a társaságban „forradalmi hangon beszél" és „a fennálló rend teljes felforgatására törekszik". Közölték, hogy „mélyebb veretű" jelleme miatt „roppant veszélyes". Az egyik versében „a hatalom urai és zsarnokai ellen" már új özönvíz, vérfürdő eljövetelét hirdeti, s a Pilvax Kávéház „elvadult ifjai" az osztrák örökös tartományokkal szemben ellenséges érzelmeket táplálnak. írtak ugyan róla lekicsinylő véleményt is, hogy „a politikában eddigi tapasztalások szerint tudatlan (ignorant), elhanyagolt fiatalkori művelődése miatt", de a felküldött 324