Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Irodalom - †Mezősi Károly: Kisebb Petőfi-tanulmányok
a dunavecsei Zsuzsikához írt két versét s egy másik kéziratot. Rajta a Farkaskaland című vers egész terjedelmében, az Így ni... kezdetű és a Lopott ló című versek töredékesen olvashatók. Amikor azonban Petőfi összes Költeményeinek legutóbbi, akadémiai kritikai kiadása készült, a nagykőrösi Arany János Gimnáziumtól a szerkesztők azt a tájékoztatást kapták, hogy e kéziratok a második világháború idején eltűntek, azóta sem kerültek elő. A kéziratok azonban előkerültek. A nagykőrösi Arany János Múzeum őrzi őket. így a kritikai kiadás jegyzeteihez az az örvendetes pótlás tehető, hogy a verskéziratok megvannak, a szöveg-összehasonlítás, filológiai kérdések tisztázása elvégezhető. 1848-ban írta Petőfi azt a három versét, amelynek autográf kézirata található Nagykőrösön az Arany János Múzeumban. Eddig elkerülte a kutatók figyelmét, a Petőfi összes Költeményei kritikai kiadása sem tud róluk. Nem is csoda. A három verset tartalmazó kézirat sorsa, története olyan különlegesen érdekes, akár egy izgalmas regény. A versek egyébként ismertek: a Nagykőrösön írt Ütőn vagyok, s nem vagy velem..., a budai Zugligetben keletkezett A hegyek közt és a debreceni szerzésű Hideg idd, hűs őszi éj ... címűek. Három különböző helyen és időben írt vers, de egyetlen, négyoldalas papíron s azonos témakörből: a költőnek felesége iránt érzett szerelméből. Ezt a kéziratot Petőfi nem kiadásra szánta, hanem emlékül adta a feleségének. Júlia híven őrizte három másik verssel együtt (Szeretlek, kedvesem!, Ti akácfák e kertben..., Hogy volna kedvem ..Je költemények kéziratát. Levelesládájának kincsei közé tartozott ez a hat, együtt őrzött vers, amely ládika a naplóját és egyéb más, különösen becses iratait, mint Arany Jánosnak Petőfihez írt leveleit és Barátaimhoz című versét foglalta magába, s amelynek kulcsát a nyakláncára fűzve hordta magánál. Ismeretes, hogy Szendrey Júlia milyen sokat szenvedett második házasságában. Gyötrelmeit naplójából és második férje számára a halálos ágyán tollba mondott üzenetéből jól ismerjük. Amikor a halálos beteg asszony, a még csak 39 éves Júlia, végső akaratát közölte, úgy rendelkezett, hogy levelesládáját vele temessék el. Gyulai Pál, Szendrey Júlia sógora még élete alkonyán is úgy nyilatkozott, hogy Júlia akaratát teljesítették, levelesládáját magával vitte a sírba. Negyven évig ezt így is tudták. 1908-ban azonban csak azt állapíthatták meg, hogy ez titokzatosan eltűnt. A Petőfi Társaság és a Nemzeti Múzeum kiküldötteinek jelenlétében bontották fel Szendrey Júlia koporsóját, abban a reményben, hogy a korán feltárt tamuluszból még épségben kerülnek elő a negyven éve eltemetett levelesláda kincsei. Nagy volt a csalódás, mert a levelesládának híre-hamva sem volt. Talánt sírrablók megelőzték a tudósokat? Nem ez történt, de a titokra csak két évtized múlva derült fény. Az Est című lap 1925. április 10-i számában azzal a „páratlan érdekességű irodalmi szenzációval" lepte meg olvasóit, hogy „hatvan évi lappangás után előkerült Petőfiné Szendrey Júlia levelesládája". A kor irodalomszemléletére nagyon jellemző, hogy a híradás a levelesláda tartalmából Arany János ismeretlen leveleit és versét emelte ki, s meg sem említette, hogy ez Petőfi-verseket is tartalmaz. Az Est-lapok — Az Est, Pesti Napló, Magyarország — húsvéti számai (április 12.) hamarosan részletesebb ismertetést közöltek Mikes Lajos tollából a levelesláda tartalmáról. Fakszimilében is bemutatott néhány darabot, de csak Arany-kéziratokat. A „titok letéteményesét", hogy kinél lappangtak több évtizedig a kéziratok, nem hozták nyilvánosságra. Csak annyit közöltek, hogy 1912-ben ez is meghalt, s Szendrey Júlia „legféltettebb kincsei" örökösök birtokába jutottak. 21 Studia. . . 321
