Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Művészettörténet - Horváth Béla: Kernstok Károly „Őszi munka” című képéről
szonyt ábrázol, körülbelül hasonló elfordulásban, mint a kész képen, de nem zsákemelő mozdulattal, és hiányzik mellőle társnője. A két rajznak kompozicionális egymásra vonatkoztatása nincs, és a nő rajza határozottan arra enged következtetni, hogy kompozíciós elképzeléssel a művész ekkor még nem rendelkezett. Mindkét rajz természeti megfigyelés eredménye, jellemző helyzet, mozdulat rögzítése, a férfi lábtartásában némi korrekcióval, ami viszont arra mutat, hogy Kernstok érdeklődése ekkor még főként az ő alakjára irányult, s a munkajelenetek sorából az ő mozdulatait ragadta ki elsőként mint művészi szempontból a legtöbbet mondót és legtöbbet ígérőt. További megfigyelés eredménye lehetett, hogy nőalakok kerültek előtérbe, s adták a kompozíció magját, férfialakunk viszont, ki már skicc formájában is megkapta összes lényeges jellemzőjét, velük szemben némileg vesztett jelentőségéből. A kompozíció alapjául szolgáló kettős kitűnő ötletére nyilván később akadt a művész, s ekkor alakult ki benne az „Őszi munka" kompozíciós gondolata. Hogy a párban való zsákrakodás motívuma már Millet-től ismert, Kernstok ötletének eredetiségéből mit sem von le. Alakokban, helyzetben, mozdulatokban, kompozícióban, rajzi és festői módban, kifejezésben oly nagy az eltérés, s hatásában annyira más benyomást eredményez, hogy a jelenetrészt önálló, eredeti elgondolásnak kell tartanunk, amely nyilván természeti tapasztalaton nyugszik. A figurák a skicceken körvonalakban kerülnek megörökítésre, mégpedig hosszú, folyamatos rajzzal, nagyvonalúan, erősen síkban tartva, mintha falkép számára gondolták volna el őket. Nehéz eldönteni, hogy ezt a rajzi stílust, mely az asszony vonalvezetésében némi szecessziós ízt is tartalmaz, milyen befolyásnak tulajdonítsuk. Bizonyos azonban, hogy nem csupán itt tűnik fel. Ezen kívül még három hasonló megoldású tanulmányt ismerünk a művésztől, de az is bizonyos, hogy skicceit, vázlatait ez időben nem kizárólag ez jellemzi. Ebből a rajzfelfogásból a legtöbbet a bal oldali nő alakjába sikerült átmenteni, olyannyira, hogy tartásában s ezt a tartást leginkább kifejező hátvonalában, nemkülönben szoknya végződésének formájában még a skiccben (bár más mozzanatokban) fellelhető szecessziós íz is érezhető. A skiccek egyébként rendkívül egyszerűek, s bár a mozgások lényegét és jellegét jól sűrítik, majdnemhogy együgyűek. A férfié a gyermek primitív kísérleteire emlékeztet, a nőé valamivel számítóbb és fejlettebb. Az előbbiről szinte el sem hinnők, hogy nem gyermekrajz, ha egy évvel korábbról nem ismernők a „Vontató hajósok" sebtiben odavetett kis ceruzavázlatát 40 , vagy ebből az időből egy vázlatsort szüreti jelenetről 41 , mely utóbbi különösen jól szemlélteti, hogy a figyelmet megragadó természeti képből miként bontakoztatja ki az érett, biztos rajzú kompozíciót. Ezeknek a skicceknek csupán az emlékezet megtámogatása volt a céljuk egy-egy jellemző helyzetről, mozdulatról, alakról, s nem a rajz biztonságára, szépségére helyeződött a hangsúly. Az iskolák és más művészeti tényezők befolyásától persze az ilyen skiccekben sem függetlenítheti magát az alkotó, azt azonban igazán nehezen lehetne megmondani, hogy ezekben pontosan hova, kikhez is kötődik művészünk. Hollósy felfogása, stílusa, modora más volt, más Benczúré is, francia mestereié nemkülönben. Aminek itt tanúi vagyunk, tehát nem iskolái befolyásának eredménye. Annyi kétségkívül megállapítható, hogy több összetevője van, s egyik igen fontos összetevője az az erős rokonság, mely ifjúkori, 1891-es rajzaihoz fűzi. E rajzok mind természettanulmányoknak látszanak, egy részük azonban, mint erre már másutt részletesebben rámutattunk, 42 a régi olasz művészettel tart szoros formai kapcsolatot. Más összetevők kora törekvéseihez vezetnek. Az egyik a szecessziós jelleg megjelenése. Igaz, csupán részletjelentőségű, de érdemes figyelni rá, mert egy másik rajzán 43 s az olajkép említett asszony298
