Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - I. Sándor Ildikó: A dunabogdányi kőbányászat és kőfaragás néprajzi vonatkozásai

25. kép. Kőláda (1861-ből) tárgyak a fánál jóval időállóbbak. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a század végétől kezdve egyre kevesebbet faragnak eladásra, saját használatra is csak elvétve csinálnak egy-egy szükséges darabot azért, hogy ne kelljen érte pénzt adni. A kőből készült használati tárgyak XX. sz.-i csökkenésének és fokozatos eltűnésének oka lehet a múlt század közepén jelentkező s a század első évtizedeiben csúcspontját elérő munkaerő-szükséglet, mely a kőbányászat és kőfaragás terén egyaránt jelentkezett. Mivel ez a munka biztosabb készpénzkereseti lehetőséget jelentett, mint amennyi az otthon megrendelésre készített és eladott faragványok árából bejött, egyre többen szegődtek el a bányához, ahol darabbérért dolgoztak hajnaltól késő estig. Vasárnaponként többnyire a földművelésben segédkeztek. Ezért nem maradt idő arra, hogy akár saját maguknak, akár másoknak különböző dolgokat készítsenek. Egyedüli kivétel volt a haláleset. Szülők, rokonok, jó barátok sírkeresztjének kifaragására — kegyeletből — mégis szakítottak időt — mondják az öreg kőfaragók. Néha nagy könyörgésre ismerő252