Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - Novák László: Halottkultusz és fejfatípusok Albertirsán

utolsó kenet feladatásáról. Az evangélikusoknál a pap úrvacsorában részesíti a haldoklót, míg a katolikusoknál a halálos beteg előbb meggyón, utána áldozik. Az evangélikusoknál a pappal együtt imádkozik a család. A katolikusok a gyóntatás alatt (fülbe gyónás) nem tartózkodnak a szobában. A ceremónia végén a pap olajjal keni meg a haldokló lábát. A halál előtti időszakban a külsőleg megnyilvánuló jelek tehát a haldokló egyén, a család, és — a hírcsatornákon át — a faluközösség felé egyaránt hatnak. Amennyiben a beteg felfogja a szervezetében bekövetkező változásokat, reakciója a pap hívásában nyilvánul meg. A család is figyelemmel kíséri a beteg sorsát, tudomást szerez a beteg állapotáról, teljesíti kérését. A faluközösség mindezekről idejében értesül. Hamar híre megy, hogy a faluban ki, milyen betegségben szenved, és mennyire súlyos az állapota, amikor pedig az illető család tagjai közül valaki elmegy a papért, gyorsan köztudottá válik, hogy már várják a tragikus esemény bekövetkezését. A halál közeledését több olyan jel is előre jelzi, amely a misztikum világában gyökerezik. Halált jelent a beteg házánál az éjszakai sejtelmes reccsenés (asztal, szekrény stb.), zörrenés (pl. ajtó, ablak). Hasonlót jelentett a petróleumlámpa üvegének a megrepedése, s az is, ha a ház végén, az eresz alatt kapart a kutya. A tyúk kukorékolása nemcsak a halállal kapcsolatos hiedelmek közé tartozik, tágabb értelemben kárt, károsodást jelez. Ehhez hasonló hiedelem él akkor is, amikor a tyúk szokatlanul kis méretű tojást tojik, amely szintén károsodást, nagy kárt jelent. A kár megelőzése már cselekvést is kivált: a rossz ellen úgy védekeznek, hogy a tojást bal kézzel, a háznak hátat fordítva áthajítják a háztetőn. Az élet utolsó dobbanását jelentő sóhajjal száll ki az emberből a lélek. Ekkor mondják az albertirsai emberek: ,,a lélek elhatta porsátorát". A haldokló kezébe a katolikusok gyertyaszentelőkor megszentelt gyertyát tesznek, hogy szenvedését könnyítsék; amikor pedig meghalt, elfújják a gyertyát, mintegy jelképezve az élet ellobbanását. A halott szelleme azonban tovább él a közösségben; s mindazon cselekvés, gesztus, amely a halálozás után jut kifejezésre, a misztikum világából táplálkozik. 2. A halál beállta után azonnal hozzáfognak a tetem mosdatásához és felöltöztetéséhez. Régen ezt a munkát inkább (a módosabb családoknál) mosóaszssom/ok végezték, ritkábban a családtagok. Ha férfi a halott, először megborotválják, utána kerül sor a mosdatásra. A mosdóvizet a ronggyal együtt elásták az udvarban, míg a víztartó edényt a koporsóba tették, vagy szintén elásták. A mosdatás után azonnal hozzáfognak az öltöztetéshez, mert később, amikor a test már kezd merevedni, a ruhát szét kellene hasogatni. Az öltöztetéskor tekintettel vannak az illető életkorára. A gyermeket fehér ruhába, az eladósorban lévő leányokat menyasszonynak, a legényeket ünneplő díszruhájukba, az idősebbeket minden esetben feketébe öltöztetik. Miután felöltöztették a halottat, a szoba padlójára fektetve lepedőn kiterítik, hogy a test vízszintes helyzetben maradjon. A halott lefogott szemhéjára régebben réz kétfillérest (manapság kétforintost) helyeztek, nehogy felakadjanak a szemek. Az állat fehér kendővel kötik fel. a lábakat hasonlóan összekötik, mert a test merevedésekor a lábak összehúzódnának. Kiterítéskor az evangélikusok a halott kezébe helyezik az imakönyvet, a katolikusok pedig a rózsafüzért. A halál bekövetkezése után mindjárt elmennek koporsót vásárolni. Századunk első felében ezt az asztalosmesterek készítették, újabban a temetkezési vállalattól szerzik be. A koporsó színét is az életkorhoz igazítják: a gyermekek 206