Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - Ikvai Nándor: Pest megyei adatok a tövisborona használatához és készítéséhez

8. kép. A vesszővégek levágása (CKMF. 2499.) A borona, a gondos gazda szerszáma. Munkája elsősorban a kézi gabonavetésekhez kapcsolódik. A laza, finomra porlasztott könnyű földön, homokon van nagy szerepe. Az említett területen emberemlékezet óta mindig használták. Munkáját élesen elkülönítik a fogasétól, a simítótól, amelyek azonban nem helyettesítették a boronát. A boronát lánccal akasztották az állatok után. A lovaknál a szekérrúd végén levő tartóláncot használják erre a célra. A tartólánc két szárát a borona két szélétől egy pár arasszal beljebb átveszik a boronafákon, és így rögzítik egymáshoz. A tartólánc karikájához akasztják hozzá a kisefát, ha egy ló húzza (10. kép), vagy a hámfát, bókont (Tahitótfalu), ha két lóval vontatják. Az ökörnél, a szekéren vélő vékonyabb láncot kötik fel az előbbi módon, és. ahhoz akasztják a tézslát, ami a járomhoz van erősítve. „Fogasolni, akárminő volt a főd, köllött. Utána pedig ódaloztunk, vagy boronáltunk."

31 Ha apró rögös volt a föld, a fogakkal lefele fordítva boronáltak. Az 1/b és с típusú boronáknál mindig lefelé állt a rögtörőnek nevezett fog. Nehezéket is tettek a boronára, ha a talaj úgy kívánta, eketaligát, földet, fadarabot, Isaszegen kapával kivágott gyepet, gabonás zsákot (11. kép). A kopottabb boronákon mindig volt nehezék, mert nagyon könnyű volt és ugrált. Ritkábban, ha erős volt az állat, és darabos a föld, vagy a réteken a sok vakondtúrás úgy kívánta, rá is álltak a boronára. A kézi vetésnél csak sekélyen, négyujjnyira szántottak, hogy ne kerüljön nagyon mélyre a mag. Legtöbb őszi vetést alulra vetették. Ennek különböző módozatait mondták el a Tápió mentén. Leggyakrabban az elvetni szánt magot teljes egészében elszórták a föl13' 195