Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - Szilágyi Miklós: Halászat a Cegléd környéki kisvizeken

lett elégedniük az egyszerűbb eszközváltozattal, mert nem rendelkeztek olyan anyagi lehetőséggel és technikai ismerettel, hogy a legfejlettebb eszközt használják. Ez magyarázza, hogy az alkalmi halfogók eszközeként megismerhették a néprajzi kutatók a kerítőháló alapelvét megvalósító hínár- vagy vesszőköteget, vesszőfonadékot is.

13 Gyűjtési tapasztalatok bizonyítják, hogy ezek a primitívebb, archaikusabb — tehát őstörténeti következtetésekre sokkal inkább lehetőséget adó — eszközváltozatok elsősorban a kisvizek alkalmi halfogóinak gyakorlatában őrződtek meg.

14 A Cegléd környéki kisvizek halászatának néprajzi vizsgálatát is ezek a korábbi gyűjtési tapasztalatok, s ennek figyelembevételével fentebb megfogalmazott elméleti tanulságok indokolják. Vizsgálódásunk célját eszerint így fogalmazhatjuk meg: mennyire jellemzőek az archaikus, primitív eszközök és módok a Cegléd környéki kisvizek halászatára; valóban archaikusabb állapotok őrződtek-e meg az alkalmi halfogók gyakorlatában.

15 3. A halászattal foglalkozó ceglédiek — jogi megítélés szerint mindannyian orvhalászok — csak a csatornákat (Krakó, Űjárok) emlegetik halászóvízként. „Abba van mindenféle fajta (hal). Elsősorban mongyuk a keszeg, második sorban a kárász, harmadik sorban a naphal, utána a törpeharcsa, csuka, meg ponty." Olyan állóvíz, melyben érdemes lenne próbálkozniuk, nincs a határban, illetve — mint a téglagyári tavak — a sporthorgászok halasított, gondosan őrzött területe. Az orvhalászok célja végső soron a kiegészítő élelemszerzés. Ezt a célt azonban legtöbbjüknél elsősorban nem a gazdasági szükség, hanem a „sportszenvedély", az alkalmi „csemegének" számító hal megszerzésének „romantikus" körülményei határozzák meg. A többé-kevésbé rendszeresen halászgató orvhalászok egyike — napszámosember, aki élelemszerzés céljából egész életében szenvedélyesen halászott — elmondta ugyan, hogy „a háború előtt még a piacon is jobban árultam. Tutták, hogy én árulom halat és eljöttek a helyembe." Mások viszont csak életük egy szakaszában — leginkább gyermek- és ifjúkorukban — próbálkoznak halfogással, és családi körben (vagy a halászat színhelyén, a szabadban) elfogyasztott jóízű halpaprikásra elegendő zsákmány a céljuk. Ezek a „halászok" nem foglalkozásnak (mégcsak nem is mellékfoglalkozásnak), hanem „szenvedélynek", időtöltésnek tekintik a halászatot, mely esetenként még csekély (a Cegléden gyakorolható sporthorgászatnál mindenképpen jelentősebb ...) hasznot is hoz. A szerszámkészletet a halászó víz jellege (keskeny, sekély vizű csatorna) és a halászat alkalmisága határozza meg. Mivel a halászható víz viszonylag egységes, nincsenek számottevő különbségek a meder szélességében és a víz mélységében, ugyanazzal a szerszámmal szinte mindenütt dolgozhatnak. Anyagi okok miatt sem lenne kifizetődő egy orvhalásznak többféle szerszámot készenlétben tartania és azokat variálnia, hiszen alkalmilag és titokban halászva úgysem tudná megfelelő eredménnyel hasznosítani azokat. Egy, esetleg egymást kiegészítő néhány fogási mód kínálata lehetőséget igyekszik tehát maximálisan kihasználni. Ezt az általánosító megállapítást igazolja, hogy Cegléden mind a többé-kevésbé rendszeresen, mind az alkalmilag halászóknak a húzós háló, húzóháló és a kiegészítő jellegű varsa a leggyakrabban használt, leginkább kedvelt szerszáma; egyéb szerszámokkal csak alkalmanként halásznak. E két, rendszerint együttesen alkalmazott szerszámot tekinthetjük a sekély vizű csatornák fő szerszámainak. 176