Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Történelem - Alföldi Vilma: Vác munkásmozgalma I.
közöl adatokat a város'társadalmi tagozódásáról. A cikk szerint 1890-ben Vácon 4174 az iparból élők száma. A felbontás nélkül közölt adat magában foglalja az önálló iparosokat, a segédeket, a tanoncokat s a gyárakban foglalkoztatott munkásokat. A kereskedők száma a segédekkel és tanoncokkal együtt 10®6. Az értelmiségiek magas számát (1040) a papi szeminárium hallgatói s a fegyházba internált értelmiségiek magyarázzák. 17 Az 1900^-as adatok az ipar és kereskedelem fejlődéséről tanúskodnak, s ez tükröződik a város társadalmi tagozódásában is. 1900-ban az iparból élők száma 5178, közlekedésből 795-en, kereskedelemből 1315-en, a mezőgazdaságból 4093-an éltek. 18 A statisztika szerint 176 a napszámosok, 753 a házi cselédek, 1005 az értelmiségiek száma. Az ipar fejlődése azonban nem vonta maga után a lakosság helyzetének jelentős javulását. 1890. és 1900'. között mindössze 7 házzal gyarapodott a város, 1890-ben 1605, 1900-ban 1612 ház van a városban. A városban a századfordulóig alig születtek a munkásság érdekeit védő szociális, egészségügyi intézkedések. 1890-ben az Ipartestület kérvényt nyújtott be a képviselő-testülethez, melyben kérte, hogy az iparostanoncokat és -segédeket járványos betegség esetén a járványkórházba vegyék fel. A közegészségügyi bizottság napi 35 korona ápolási díj ellenében engedélyezte a ragályos betegségben szenvedő iparostanoncok és -segédek járványkórházi elhelyezését. 19 A napi 35 koronás ápolási díjat az iparostanoncok, -segédek, gyári munkások és napszámosok csak a legritkább esetben tudták megfizetni. A munkások a kórházi ápolást még a századfordulón is alig-alig vették igénybe. Az évi halálozási statisztikák bizonyítják, hogy rendkívül magas a tbc-ben és a gyermekbetegségekben elhunytak száma. 1901 halálozási statisztikája: Meghalt 180 nő, 247 férfi, összesen 427. 1 éven aluli 118, 1—2 év között 23, 10 éven aluli összesen 191, 10—20 év között 17, 21—30 év között 36, 31—40 év között 29. Tbc-ben meghalt 112, gyermekbetegségben 124. 20 1893-ban megalakult a Betegsegélyző Pénztár váci fiókja, de feladatát még 10 évvel később sem tudta megfelelően ellátni. Dr. Franyó Antal jelentésében olvashatjuk: „Vácon a munkások betegsegélyezése több oldalról nehézségbe ütközik. A Pénztár részére bizalmi férfiakat szerezni nagyon nehéz. A meglévők megbízhatatlanok, s elnézik, hogy sok munkaadó nem jelenti be alkalmazottait." 21 A munkásság baleset elleni védelme még a betegbiztosításnál is rosszabbul állt. A polgármester 1901-ben keltezett jelentésében leírja: „Az ipari munkások részéről balesetvédelemre vonatkozó közérdekű óhaj nem merült fel.... A munkásokat baleset ellen egyedül a Reitter kocsigyár biztosítja." 22 A XIX. század végén a munkanap általában 12—14 óra. Gyakori a 10—12 éves gyermekek foglalkoztatása az üzemekben. A szociális, egészségügyi ellátáshoz hasonló állapotokat tükröz a közművelődés is. 1890-ben az írni-olvasni tudók száma 9427, a sem írni, sem olvasni nem tudók száma 4818. 148