Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)

†Mezősi Károly: Petőfi anyja

1848—49. év telén, s megvilágítják azt a kínos helyzetet, amelybe fia ingóságainak lefoglalása alkalmával a költő édesanyja került. Még a feltehetőleg nem rokonszenvező hatósági személyek sem vonták kétségbe az idős „asszonyság" kij elentéseinek őszinteségét. A költő édesanyjának jellemzésére Szendrey Júlia naplójában találunk megkapó részletet. Petőfi hitvese itt, 1847. december 18-i pesti keltezéssel arról számolt be, hogy dec. 13-án férjével együtt kiutaztak Vácra, a szülőik meglátogatására. Az „öreg atyus" betegeskedése ellenére főképp kedélyes, élvezetes elbeszéléseivel nyerte meg menye tetszését. „ ... Anyánk pedig avval kedveskedett, hogy Sándornak az első párnáját (kis piczi gyermekkori párnáját) egy szalma szék fölé varrta, és e széket nékem készítette. Ha százezreket költenének, nem volnának képesek ennél valami gyöngédebb szeretetteljesebb meglepetést szerezni valakinek. Áldja meg az isten érte!" — írta meghatódottan Szendrey Júlia.

16 A költő édesanyja szeretetet árasztó érzelmi világának megismerésére tehát nemcsak Petőfi verseiben találunk adatokat. Az életrajzi irodalomban problémaként jelentkezik Petrovitsné műveltségi fókának megismerése, helyes megállapítása, a kevés adat és a család viszonyainak ismeretében. Van-e okunk mindenekelőtt is azt állítani, hogy a költő anyja írástudatlan asszony volt, midőn Petőfi még részletet is közölt a leveléből? 1848. dec. 20-án Petőfi szülei túláradó boldogságukat kifejező levelet írtak Pestről Debrecenbe Sándor fiuknak és menyüknek abból az alkalomból, hogy megszületet várva várt unokájuk. Ezt a levelet a költő a „Szeretett gyermekeim" megszólítástól kezdve és idézőjelbe téve beiktatta Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig c, a fia csecsemőkoráról írt életrajzba. Először az apja lelkendező sorait arról, hogy e „különös esztendőben született" fiúcskának is „kardot kell szerezni", mert Pesten minden kisgyermek oldalán kardot lehet látni; ha egészsége megengedi, ő maga sem marad itthon. Tehát újra hadiba száll, mint ahogy már 1848 szeptemberében is tette, amikor Pákozdtól Parndorfig részt vett a megvert osztrák hadak üldözésében. Atyja levelének közlése után Petőfi fia életrajzát így folytatta: „Anyám ezt írta e sorok után:" „Kedves szeretetteim, Bocsássatok meg, hogy az öreg annyi bohóságot írt. Nagy öröm lepte meg őtet, hogy megmaradt életök mind Juliskának mind Zoltánkának. Kivánnék addig élni, míg az ajkamhoz szorítanám, és egy meleg csókkal illetném kedves unokámat."

17 Valóban meglepően szép, választékosan megfogalmazott sorok és kifejezések ezek: „annyi bohóságot írt" —, „öröm lepte meg" —, „meleg csókkal illetném" —. Hogy is írhatott volna ilyen szépen az az egyszerű, a fiatalabb éveiről szóló életrajzi adatközlésekben írástudatlan cselédlánynak feltüntetett asszony? Ennék az idézetnek a hitelességére kétkedve tekintettek az életrajzi kutatók még akkor is, ha a közlés Petőfitől származik, és határozottan állította, hogy az anyja írta, és így az anyja tudott írni. Főképp Dienes András — azzal a megállapításával kapcsolatban, hogy „Hrúz Mária írni-olvasni tudásának semmi nyoma sincs"

18 — tagadta e levélszöveg hitelességét: „Természetes, Petőfinek az a közlése, hogy ezt anyja Petrovics István sorai után írta, nem értendő szó szerint. Hrúz Mária ezt a néhány szót unokája megszületésekor bizonyára levélben üzente (íratta) fiának." Szerinte ez a „fordulatos, szép szószövés... a költő sajátja, nem anyjáé. Mondanunk sem kellene, hogy joga volt hozzá, — komikussá 280