Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)
O. Deisinger Margit: Budapest környékén élő délszlávok karácsonyi szokásai
Az első és a 43. versnek a szerzője Kimoss Endre, ma már teljesen ismeretlen költő. Jelentős témabeli változás vagy hozzátoldás egyik szöveghez sincs. Stílusában formálta maga képére a nép mind a két műdalt. A „Képeddel alszom el" című — kedvese után vágyódó szerelmes — dalában „S kegyetlenségemért örökre meg nem vetsz" helyett „Hivtelenségemért hogy soha megnem vettz" lett. A 43. dal témája miatt több figyelmet érdemel. Lényegében Kunoss Endre két versénök : „A száműzött dala" és a „Vándordal" népi variációja néhány stílusbeli változtatással. 27 A két eredeti Kunoss-vers egymástól összesen csak négy sorban tér el. Tartalmából ítélve a szabadságharc leverése után kerülhetett a kéziratos könyvbe. Alig volt olyan résztvevője a szabadságharcnak, akinek nem kellett volna tartania az osztrákok megtorlásától, börtöntől, kivégzéstől. Érthető, hogy a nép általános rokonszenvvel kísérte az emigrációba kényszerülő, bujdosó hazafiakat, akik szülőföldjük jelképeként egy maroknyi földet visznek magukkal a határról, hogy majd sírjukban, kis hazai földön nyugodhassanak. (Korabeli színes nyomatúikon is látható olyan jelenet — főleg Kossuth-tal a középpontban —, hogy megcsókolják a magyar földet, s egy zacskóban emlékül visznek magukkal belőle.) A hátteret tekintve nem csoda, hogy országosan elterjedt ez a dal. Kéziratos könyvünkben található népi és népies hangú versekről szinte biztosra vehetjük, 'hogy énekelték őket. Legtöbb általunk megtalált szövegváltozat dallamát is közlik a különböző gyűjtemények. Ezeket azért érdemes összehasonlítani, mert nyomon kísérhetjük a dalok folklorizálódását, az elterjedés területét, életük időtartamát. Ezeken túlmenően érdemes ezt tennünk azért is, mert az összehasonlítás alapjául szolgáló népdal- és népies műdalgyűjtemények mind kéziratos könyvünk keletkezésének időpontja után jelentek meg. A dalok sorravétele előtt néhány szót kell szólnunk a népies műdalokról. Ezek a múlt század közepén —> tehát kéziratos könyvünk keletkezésével egyidőben —, a népszínművekkel együtt terjedtek el. 28 A múlt század harmincas éveiben vette kezdetét ugyanis az a nemzeti felbuzdulás, melynek célja volt, hogy váljunk magyarrá; öltözködésünkben, táncainkban, muzsikában egyaránt. E nemzeti újjáéledést az irodalom (Csokonai idejében) egy emberöltővel megelőzte. 29 A magyarrá válás érdekében írták a népszínműveket is, s hozzájuk a betétnek szánt népies műdalokat. S bár — mint tudjuk — a népszínművek hamis (idilli) képet adtak a nép életéről, mégis az idegen elnyomás évtizedeiben a nemzeti öntudat erősítését szolgálták. A színpadról lekerült népies műdalok a báltermekben, a cigányzenekarok előadásában éltek tovább. így jutottak el a néphez is. Közülük igen sokat átvett a parasztság, s magáévá is tette. A legjobbak még ma is országszerte közismertek. Szerzőiket mindenki elfeledte, népdalként éneklik őket, vagy csárdást táncolnak rá. (Pl. „Vörös bort ittam az este", vagy „Zsebkendőm négy sarka" egyaránt Szentirmay Elemér szerzeménye.) 30 A teljesség kedvéért megemlítjük, hogy a magyarnóták szintén műdalok. A múlt századi népies műdalok folytatásai századunkban. Azonban ezeknek szövegtartalma és zenei értéke is elsekélyesedett. Dankó Pista és Dóczi József nótái még alig különböznek a népies iműdaloktól, de a két világháború közötti magyarnótatermés szövege, zenéje egyaránt gyenge. 31 A népdalokat és népies műdalokat nem választjuk külön, mert némelyikről ma már lehetetlen eldönteni, hogy népdal volt-e mindig, vagy valamikor ismert szerző alkotása. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy olyan dalok, amelyeknek variánsát különböző szöveggyűjteményekben megtaláltuk (gyakran dallammal együtt), Kerényi György: Népies dalok című művében az ismert szerző, vagy a magyar 191
