Köpöczi Rózsa: A grafikus Szőnyi – akvarellek és goauche-ok (PMMI, Szentendre – Zebegény, 1994)

Tárgymisztika, témaleltár (Téma)

8. TENGERPART HAJÓKKAL SEASIDE WITH SHIPS - KÜSTE MIT SCHIFFEN Ez a gouache egyike az utolsó olaszországi utazása alakalmával készült képeinek. A festői probléma ismerős: a víz és atmoszféra egymásra hatása. Ecsetkezelése a temperaképekére emlékeztet-, sűrű, anyagszerű festékfoltokkal vetette fel az impresszionisták által is kedvelt témát. A megoldás egészen más lett-, nem a látvány optikai képe, hanem a sugárzás anyagszerűségének megfogalmazása érdekelte. 1959-ben Rómából hazatérve egy nagy kiállítást készült rendezni az ott született képekből. Ez a tárlat sohasem jött létre. A halála előtt néhány nappal leányához írt utolsó levelében megrendítően vall ereje elmúlásáról, s tőle ritkán hallott módon panaszkodik arról, milyen nehezen megy a munka: "...Van egy csomó képem elkezdve, nem tudom magam elhatározni, hogy a megkezdetteket fejezzem-e be, vagy pedig újakat kezdjek, mik még nincsenek elrontva. S közben repül az idő, s a sok hezitálásból csak az az eredmény, hogy egyszerre csak a nyakamon a terminus. Nagyon szeretnék már túl lenni rajta, akármilyen is lesz az eredmény, hogy nyugodtan kinyújtózhassam, ha talán nem is a babérjaimon. Nincsen jól kita­lálva ez a megöregedés, mikor elveszti az ember a még nem egészen kifejlődött oroszlánkörmeit." (8) Van valami végzetszerű abban, hogy az újabb nekirugaszkodásra sem sikerült összehozni a kiállítást az Olaszországban készült képekből. Ennek oka lehet az a súlyos kötődés, ami miatt Szőnyi sohasem tudott elszakadni a megtalált otthonos viéktől. Idekötötte a hely "géniusza". A őt ért varázslatot igyekezett művészetében megmutatni. Fontos volt számára a közvetlen élmény, a közelkerülés a témához, de meg­maradt kívülállónak. Nem a modelljeinek választott falusi emberek közül származott, de kifejezte csodá­latát nyugalmuk, természethez való kötődésük iránt. Egy olyan sajátos világot teremtett, amit áthat a létezés elemi öröme, az egyszerű dolgok csodálata. Önvallomásában pontosan megfogalmazta felfede­zéseit. "A táj és az emberek összefüggő, elválaszthatatlan egységét láttam itt meg, olyan miliőben, mely 24

Next

/
Thumbnails
Contents