Köpöczi Rózsa: A grafikus Szőnyi – akvarellek és goauche-ok (PMMI, Szentendre – Zebegény, 1994)

Tárgymisztika, témaleltár (Téma)

Szőnyi István művészetét találóan szokták Bonnard-éhoz hasonlítani, mert a francia festő is lemondott mindarról, ami elődeinek fontos volt: az emelkedett, irodalmias témákról, a romantika hősies pózairól és egzotikus elvágyódásairól, a szecesszió, a szimbolizmus öncélú misztikájáról, a historizmus hamis pátoszáról. A mindennapok egyszerű eseményei, tárgyai, emberei kerültek képeire. Hétköznapi térbe helyezte őket, átitatta mágiával, és finom gyöngyházfényű színekbe öltöztette. Mindkét festő üzenete arról szól, hogy a belső történések, a lélek hangjai sokkal fontosabbak a civilizált világ esetleges, agresszív valóságánál. Szőnyi István tárgymisztikája közel áll Mándy Ivánéhoz. Mándy olyan intenzív jelenléttel ruházta fel több regényében az élettelennek tudott dolgokat, hogy azok szervetlen mivoltukat meghazudtolva szuverén, önálló életre keltek, úgy befolyásolva az élők sorsát és tetteit, hogy azok észre sem veszik azt. Mándy egy másik világot teremtett, melyben az állókép azonnal megelevenedik, mihelyt ki tud bújni az élők uralma alól. "Ahogy a székek körülveszik az ebédlőasztalt. Talán éppen megbeszéltek valamit. Megbeszélést tartottak. Az ebédlőasztal egy hírt közölt velük. A székek továbbadták a szekrénynek. A szekrény a nagy komódnak és a kis komódnak. Pusmogva tárgyaltak. De minden abbamaradt, ahogy ő belépett. Mélységes hallgatás." (2) A bútorok, a szobák, a tárgyak önálló élete. A kert csöndje a kerti paddal. A falu csöndje az emberekkel, állatokkal, házakkal. így is leírhatnánk Szőnyi művészetének témáit. Épp olyan nehezen megfogalmazható ez a mondanivaló szavakkal, mint amilyen megfoghatatlanok a csönd hangjai. Sokat elárul Szőnyi világlátásáról annak a kinyilatkoztatásszerű rádöbbenésnek a megfogalmazása, amit Zsuzsa lányának küldött egyik levelében írt le. "Jóformán mindennap itt járok a Köröndön, hol van egy csodálatosan szép, óriási nagy platánfa. Ahányszor arra megyek, megnézem. Szép az, ha kopár, szép az, ha lombos, szép az, ha hullatja levelét, s gyönyörű, ha bontja a rügyeit. Ezt a fát addig néztem, míg megtaláltam magamnak az Istent." (3) így lehet transzcendens mondanivalója a legegyszerűbb tárgyakat ábrázoló lapoknak. így válhatnak főszereplővé a zöldszemes cserépkályha, a bevetetlen ágyak, az asztallal "társalgó" fotelek, a zsákok, a locsolókanna, a téli tüzelő. Jogosan tehetjük föl a kérdést, miért nem festett csendéleteket az a festő, akit annyira érdekelt környezete minden kis részlete, miért nem használta fel mondanivalója kifejezéséhez azt az évezredes műfajt, mely már a görög festészetben is népszerűségnek örvendett? Talán úgy gondolta, nincs szüksége spekulatív, mesterséges beállításra. Ő tagolatlan egészben szemlélte a világot, az embereket, tárgyakat. Nem érezte szükségét végletekig boncolni a látványt, ahogyan Cezanne tette, és azután új szerkezeti rendet felépíteni, mint a kubisták. "Nem tárgyakat keres a természetben, sem bennük rejlő pszichikai értékeket, hanem a tárgyak festői értékét és azt, hogy az egyes formák mennyiben illenek a képfelületbe, milyen motívumok bonthatók ki belőlük." (4) Aradi Nóra jellemezte találóan témáinak egymáshoz való viszonyát: "...különös cselekvésképtelenségben, állapotszerű passzivitásban élnek egymás mellett a koloritjuk révén egybetartozó motívumok." (5) Számtalan változatban festette meg a lombos és lombtalan fákat, erdőrészleteket, hegyeket, völgyeket, folyót. Különös viszony fűzte a vegetációhoz. A növényi lét passzivitása, ezzel együtt mérhetetlen vitalitása rokonságban állt emberi lényével. A gouache-ok, aquarellek alapján nyomon követhetjük útvonalait a házból az udvar, a kert felé, ahol találkozott kedves állataival, a hétköznapok kellékeivel, amik éppúgy beletartoztak ebbe a sűrű folyam21