Tragor Ignác: Vác vára és képei (Vác, 1906)

IV. A török uralom végső évei

IY. A TÖRÖK URALOM VÉGSŐ ÉVEI. 29 súlyos vereséget szenvedtek és Pest felé menekültek. Erre Lotharin­giai Károly herceg Vácot rövid lövetés után elfoglalta 1 s a meg­szállott város kapitányává Bottyán Jánost (Vak-Bottyánt) nevezte ki. 2 Minthogy a császári hadaknak nem sikerült Budát vissza­foglalni, az ostromot október 31-én beszüntették 3 és a török kézen levő Érsekújvár élelmezése szempontjából nagyon fontos Vácot 200 (mások szerint 2000) német, 300 hajdú és 500 huszárból álló hely­őrséggel látták el, élére pedig német parancsnokot tettek. A német írók Pisterzky, Boserzki, meg Blserzki-nek nevezik. Mikor az egyesült sereg Buda alól elvonult, Musztafa pasa november 3-án Budáról, Nógrádból és Egerből előtörő 500 főnyi seregével meg­támadta Vácot, mire a tetemesen erősebb őrség szabad elvonulásra, gyáván megadta magát. Elvonulás után a törökök utánok rohantak, s negyvenet kivéve, mind felkoncolták. 4 Heiszler János Donát gróf még ez évben kísérletet tesz, hogy Vácot rajtaütéssel keresztény kézre kerítse, de siker nélkül. 5 1 Fraknói Vilmos : XI. Ince pápa és Magyarország 100. lap. Szidi Alimed pasa, Temesvár helytartója, akinek nagy potroha közbámulat tárgya volt, a csatatéren esett el. A veszteség mindkét részről 1000 ember volt. Más források szerint a keresztények jelentéktelen veszteségével szemben a törökök 3000 főnyi veszteséget szenvedtek. A győztes sereg a harcosokat és férfiakat fogságba ejtette, az asszonyokat és gyermekeket szabadon bocsátotta. Másnap még Yác mellett maradt a keresztény tábor és délután Lotharingiai Károly herceg sátrában fölhangzott a Te Deum laudamus. Minden ágyúból háromszor lőttek és Aviano Máik kapucinus barát áldást osztott. Páter Marcus dAvianus a királynak, I. Lipótnak gyóntatója volt, ugyancsak ő mondotta Bécs fölmentése napján, 1683 szeptember 12-én az általános rohamot megelő­zőleg a Lipót-hegyen levő kápolnában azt a misét, amelynél Szobieszky lengyel király maga szolgált neki (ministrált). — A keresztény sereg hidat vert a Dunán és Szentendre felé vonult. Christoph. Boethius : Ruhm-Belorberter etc. Kriegs-Helm I. 257 u. 330. Beschreibung Des Herrlichen Sigs. Welchen die kaiserl. Armee den (17.) 27. Junii 1684 bey Weitzen wider die Türken erhalten. Zu finden bey Augusto Hanckwitzen. (K. B. Hof- und Staatsbiblio­thek in München. Turc. 90./16.) 9 Thaly Kálmán, II. Rákóci Ferenc levéltára IX. 2. Századok 1884. évf. 605. és 1886. évf. 719. 3 Mivel az 1684. évi hadjáratnak legnagyobb eredménye Vác meg­vétele volt, Yác fölszabadítását helytelenül ehhez az évhez szokták fűzni. 4 Christoph. Boethius, Ruhmbelorberter.... Kriegshelm I. Theil, 330 u. 331. Wagner, Staedt-Spiegel I. 104., Const Feigius, Wunderbahrer Adlers­Schwung anderer Theil, Seite 160. Paul-Conrad Balthasar Han, Alt und Neu Pannónia Seite 656 und 663. Knauz Nándor, Buda ostromához 111. lap. 5 Rasid I. kötet, 119. lap. Hammer idézi munkája YI. kötetének 455. lapján.

Next

/
Thumbnails
Contents