Tragor Ignác: Vác vára és képei (Vác, 1906)

V. Vác várának egykorú képei

124 YÁC VÁRA ÉS KÉPEI. erősíti a kalendárium képes jelzőjén kívül a szövegbeli magyarázat is. A Naptár 82-ik lapján: 1626 évszámra való hivatkozás után ez a mondat olvasható : Vác e Jcorban úgy volt megerősítve, mint kép­rajzunk mutatja. A Magyar Nemzeti Múzeum Chrlg. 1028, c, g, szám alatt őrzött példányából a képek hiányoznak. 59. és 60. A Königreich Hungarn képe. A kép nagysága 110X56 milliméter. A Dunát a Szentendre-sziget földje keskenyre szorítja. Úgy a vár, mint a város dunai kőfala romokban hever. A várban az alacsony gúlákkal födött két tornyú főtemplom teljes épségben áll fönn. Külön kőfal veszi körül. A homlokzatot védő oldalon félkör­alakú bástyák ugranak ki a sarkok helyén, míg hátul egy hosszú kúpos sarki torony emelkedik az égnek. A város felé eső kőfal és templom között egy hengeralakú torony alakja látható. Ezen kívül nincs más épület az egész várban. A Duna felé eső részen széles térséget találunk. Ezen a helyen nyomát találjuk a kőfal romjai között épületeknek is. A város nyugati falából szabályos elhelyezéssel két félköralakú bástya ugrik ki. A falakat széles árok vize nyaldosa körös-körül, de a város és vár falait együttesen, mert a város és vár falai a dunai oldalon összeépítvék. A nyugati falakkal egy irányban keskeny vizesárok húzódik bent a városban az északi kaputól a Duna felé. A dunai falhoz egy derékszögű belső erődítmény csúcsa ér. Ez a kettős kőfal párhuzamosan halad a vár nyugati falával s a város közepén egy félkörű építményben tűnik el. A négyszögű és hengeralakú belső és oldaltornyok sokaságából magasan emelkedik ki a kettős erkélyű minaret és a széles tornyú templom. A templom tornyának alakja annyiban tér el az eddig bemutatott ábrákon rajzoltaktól, hogy a négy sarkához széles oszlopok vannak erősítve. A háttérben hegyek emelkednek. A vár mögötti hegy gerinczén tornyos kastély emelkedik, s az eddig ismert képek szerint Nógrád várát ábrázolja. A sarkokban felhők vannak csíkozva. A felső vonalkeret alatt a középen ezt a szót olvassuk : WEITZEN. A tizenkettedrétű kicsi könyv címe ez : ©Ijmal§ gebrucfte üom Sürcfen berucfte nun ïrefflicf) erquicfte #onigrddj íjmtgarn famt befíen ©trome=gurften ber SBeítberuíjmten Jlonnii 2lusfuí)tltcf) öorgefteűet Sn Surieufer 5íbf)anbíung aller ©tabic

Next

/
Thumbnails
Contents