Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

II. rész. A megye leírása járásonként - I. fejezet. A váci járás

hogy ez az igen művelt Galeotto, akiről most emlékeztünk meg, nem szól a lycaeumról. Ügy gondolom, hogy ezt nem azért tette, mintha azt nem látta volna, vagy nem helyeselte volna, vagy abban az idő­ben nem is létezett volna. Nyilvánvalóan csak egyedül a püspök di­cséretével akarta érzékeltetni azt, amit Vácott tapasztalt. 7. § A városnak és a püspökségnek a hanyatlása a mohácsi vész után Vác tehát még teljesen ép és viruló város volt, amikor még Miklós élt, s ezt tulajdoníthatjuk akár a püspök kiváló tulajdonságainak, akár az idők kedvező voltának. II. Lajos méltatlan halála után azon­ban mindegyik közül ez a kis város, amely a tatárjárás után a leg­virágzóbbak közé számított, kezdett először hanyatlani, majd telje­sen tönkremenni. Alig volt ugyanis háború, akár innen, akár onnan kezdeményezték, ami ne érintette volna Vácot. A törökök első táma­dása amennyire váratlan, annyira pusztító volt a városra. Amikor 1526-ban Budát elfoglalták, Visegrádot pedig hiába ostromolták, ezt a majdnem fegyvertelen helyet (ugyanis csak egyedül a püspökség számára és a papok testületének létesítettek kényelmes lakóhelyet, de mind ez ideig nem volt erődítménnyel ellátva) döntötték teljesen nyomorba. Az némiképpen javára vált a városnak, hogy Brodarics István püspök a mohácsi vész után Zápolyai Jánoshoz csatlakozott s így azt lehet hinni, hogy amíg ő élt, Vác számára meg volt engedve, hogy újjáépítsék és egy darabig lakhatták is. Hogy aztán 1527-ben amikor Ferdinánd hadserege jött Magyarországra, s véráldozat nél­kül hatalmába került Győr, Komárom, Tata és Esztergom, elfoglalta-e Vácot, nem állíthatom, részben mert az évkönyvek erről nem szól­nak, részben mivel ez a hadjárat távolabbi vidéken zajlott le. Inkább tagadni kell, mert Istvánffynál (IX. könyv, 143. o.) világosan olvas­hatni, hogy végül Jánost Tokajnál legyőzve, aztán ismét annak vezé­rét, Bodót a Hernádnál szétszórva és megfutamítva, azt állítja, hogy a győzelem jutalma: Tokaj, Eger, Hatvan, Vác, Üjvár és több más vár ,amelyek az egész területtel Budáig és Pestig a Ferdinánd párt­jára kerültek. Majdnem két évig volt Vác a király birtokában, amikor a Szoli­mán behívása után a budai királyi palotával együtt János, illetve a törökök kezére visszakerült. Ettől fogva számlálhatatlan változás érte a várost. Mert 1530-ban Roggendorf, miután elfoglalta Esztergomot és Visegrádot, Vácot is bevette. Istvánffy mondja (XI. könyv, 160. o.): „Roggendorf, miután Esztergomot könnyen elfoglalta. Wissegrádot ostromolta, és az enyhe őszi napokat, amelyeket változó súlyos vi­50

Next

/
Thumbnails
Contents