Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

I. rész - b) A megye lakói és kormányzata

tűk hasonló meghajtásával tisztelik meg az idősebbeket és ha valami­vel egyetértenek, a kezüket a szakállukhoz, s ha nincs szakálluk, a mellükhöz tartván nyilvánítják hozzájárulásukat. Az ételben nem tobzódnak, hanem könnyen elkészíthető hüvelye­sekkel és hússal táplálkoznak. A húst darabokra vágva s megsózva fazékba dobják, adnak hozzá vereshagymát, köménymagot, vízben főzik, s ezt a fajta eledelt a legnagyobb élvezetnek tartják. A böjt a legáltalánosabb dolog náluk. Az év alig egyharmad ré­szében fogyasztanak húst, a többi időt a gazdagabb eledelektől való megtartóztatásban élik át. Kenyér, hüvelyesek, zöldség, amit több­nyire bőséges olajban készítenek, ritkán hal, és ez is napon szárított és ecettel elkészítve, tojás és egyéb hitvány étel. Ezeket elégnek tart­ják a valamiképpen átvészelendő élethez. S bár igen szigorú erköl­­csűek, a kereskedésben mégis ravaszsággal és csellel élnek. Vannak, akik egyenesen a zsidókkal teszik őket egy sorba. Azt mondhatom, hogy ez nem egészen így van. Mert jóllehet ismerik a saját előnyüket és nagy gondossággal képviselik az ügyüket, mégis a zsidók gátlás­talanságát a nyereségcsinálásban ők maguk is elítélik. Talán szak­mai féltékenységből. 6. § A nemesek Azok közül a nemesek közül, akik valamikor a megyének tekin­télyt szereztek, ma már csak kevesen élnek. Pedig talán szabad azt képzelni, hogyha valamelyik megye, akkor ez bővelkedett kiváló fér­fiakban. Mennél inkább kitűnt ugyanis valaki a nemességével és a vagyonával, annál inkább vágyott azt bebizonyítani a királynak, hogy az ő érdekében mindent kész elvállalni. A királyok iránt való kész­ség nyilvánításából kifolyóan Budán és Pesten, s nem kevésbé a kör­nyékükön igen számos előkelő nemes telepedett le. Ezt világosan mu­tatják a váraknak és kastélyoknak szerte mutatkozó romjai. Annál könnyebb volt tehát a nemességtől kiüríteni a megyét, mennél na­gyobb vadsággal dühöngött az ellenség a királyi székhely és a kör­nyéke ellen. Az bizonyos, hogy az első csapást a nemességre az 1514-ben Szé­kely György vezérletével az úgynevezett keresztesek parasztháborúja mérte ezen a vidéken. Világosan megírja Istvánffy (V. könyv, 67. old.) „Amit sokáig titkolt, most nyíltan kimutatta György aljas szándékát és a bűnös fegyvereikkel a nemesek ellen forduló parasztoknak en­gedélyt adott arra, hogy közülük ki-ki tetszése szerint a kegyetlen­ségnek és vadságnak minden eszközével léphessen fel és kirombol­hassa magát. S késedelem nélkül Budán és Pesten és a külvárosok-38

Next

/
Thumbnails
Contents