Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

I. rész - b) A megye lakói és kormányzata

igen sok csapást mértek Európára, míg végül megszelídülve, felvették Krisztus igáját annál engedelmesebben, mennél kegyesebb vezér és nevelő jutott osztályrészükül.

Elég most csak Gézát, Szent István atyját felemlíteni. Az ő korától e megyéket a magyar fajta színe-virága lakta egészen a tatár-, majd a mohácsi vész idejéig.

Azután pedig, miután II. Lajos méltatlan szerencsétlenség áldozata lett, s az ország János és Ferdinánd közt megoszlott, a török nagy területen hatalmába kerítette az országot, s bár megengedte, hogy a magyar nép szabadon lakjon és dolgozzék, mégis, mivel amaz első támadás alkalmával a parasztokat nem kevésbé, mint a nemeseket részben levágták, részben máshová telepítették át, a lakosaitól kiürült országrész 160 évig nyögött a török uralom alatt.7 Így történt aztán, hogy a török kiűzése után új települések népesítik be a megyét. Először szlávok, aztán svábok és frankok, majd mindenünnen összeverődött magyarok érkeztek.

Ez az oka annak, hogy miért származnak németből vagy szlávból a falvak magyar elnevezései. A rácok már Zsigmond uralkodása idején megszállták a szigeteket. Ezt azért említjük meg, hogy a történelmük világosabbá váljék.

De most lássuk már az e megyét lakó egyes népeknek a szokásait és jellegét.

2. § A magyarok

A magyarok egy egyszer már tönkretett, de újra felocsúdott népnek a maradványai. Mert abból a gyászos mohácsi csatából csak kevesen maradtak meg. De ha többen lettek volna is, annyi adott és kapott csapás után módfelett ki kellett, hogy merüljenek.

A nyelvjárásuk kevésbé nyers, mint amelyet a Tiszántúl és a Dunántúl beszélnek, s ezt számtalan példával tudnánk bizonyítani, ha érdekelné az olvasókat. Szorgalomban a többi fajtával nem hasonlíthatók össze. Azt az életmódot folytatják ugyanis, amelyet az őseiktől örököltek. Majdnem képtelenek arra, hogy az idők változását észrevegyék és a törvényt tiszteljék. Máskülönben kevéssel beérik, nem vágynak gazdagságra, elégnek tartják, ha annyijuk van, amennyi az életük fenntartására, az adófizetésre és a katonaság tartására elegendő. Az állatok nevelésében nagy gyönyörűséget lelnek, amire módot ad a vidék jellege. Ebből valami szerény jövedelmük is származik. Hazai szokás szerint vendégszeretetre törekszenek. Ott, ahol vendégfogadók hiányzanak, szívesen és bőkezűen fogadják az utasokat. Nemrégen még lemosták azoknak a lábát, akiket vendégül fogadtak, mintha aludni mentek volna, de ez a szokás akár a fino34