Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

I. rész - a) A megye általános leírása

gosultak a vadászatra, az itt telelő és nyaraló katonaság szabadossága majdnem az utolsó magvát is kiirtotta a vadállatoknak. Ehhez járult a parasztok mértéktelensége; közülük ugyanis sokan megtanulták, amikor szántanak vagy a barmot őrzik, hogyan leselkedjenek a vadállatokra, s kutassák ki búvóhelyeiket. Mert bár a múltban sem volt tilos a vadászat, mégis fenn tudott maradni a faj, mert a vadászok nem olyan sokat és nem olyan kapzsi módon vadásztak. De hát a mi korunk különbözik attól a régitől. Egyedül a nyulak szaporasága őrzi még (mert az bőven akad) a régi vadászatok hírét. A többi, ritkább fajta csak a hegyek rejtekében található s az erdőkben. Szarvasokat, őzeket és vaddisznókat észlelhet az ember.

Valóban, a minapi törvényeknél, amelyek határt szabnak a vadászatoknak, alig lehetett valami hasznosabb erre a dologra. Már ismét észrevehető, hogy nyüzsögnek a vadállatok ivadékai.

Madarakban nagy a bőség, különösen a sík vidéken s folyók tájékán. A Tisza és a Duna kiöntései körül, a mocsaras vidéken itt-ott akkora a sokasága a libáknak, kacsáknak, a szárcsáknak és a seregélyeknek, hogy bár a parasztok sok ezer tojást szednek ki a fészekből, hogy a negyvennapos böjtöt átvészeljék, mégis minden évben majdnem határtalan a szaporulat. Ritkábbak a fácánok, mert a szabad vadászatnak és madarászainak az említett rossz hatása miatt igen megfogyatkoztak. Azelőtt pedig a Duna által öntözött bozótokban, háziszárnyasok módjára fészkeltek.

A fogolymadarat és a faj dot ma nélkülözzük, s nem véletlenül. Azt hallottuk, hogy valamikor 12 000 foglyot hoztak Budára és kínálták eladásra. Ezen nem vitázunk, adjunk hitelt az adatszolgáltatónak.

Nem hiányoznak a túzokok sem, a vetések pedig szerte tele vannak darvakkal. A hattyúk is nagymértékben szaporodnak, s szerte úszkálnak a tavakban és a Dunával szomszédos mocsarakban. A parasztok szerint ezek bőrénél nincs egészségesebb és jobb alsóruhaviselet. A fehér és szürke gödényről ne is beszéljünk. Amit a vízimadarakról Marsigli beszél (Opus Danubiale c. műve IV. kötetében), azt a mi Dunánkon mind megtalálhatni. Azon azonban csodálkozni lehet, hogy a madarak ekkora bősége mellett a lakosok a madarászatot nem kedvelik. Puskát használnak, ha el akarják valamelyiket ejteni. A parasztok néha enyves vesszőket dugnak le a forrásoknál és a folyóknál, ott, ahol tudják, hogy a gerlicék és vadgalambok rászállanak.

29